Trump-csapda – republikánus remény, vagy amerikai Gyurcsány?

Ahogy az elmúlt napokban, sőt hosszabb ideje várható volt: Donald Trump bejelentette, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Igaz, sem Trump, sem más nem tudhatta előre, hogy épp a bejelentése óráiban egy elméletileg akár még full orosz-NATO háborúhoz is elvezethető lengyelországi incidensre figyelt a világ. Talán nem e sorok írója az egyetlen a világban, aki mai ébredése után rögtön a telefonjához nyúlva, végül megnyugodva konstatálhatta a híreket olvasva, hogy szerencsére ezúttal (is) elmaradt a világvége.

És mi lesz akkor Donald Trumppal? A volt elnök bejelentése lehet, hogy több demokratát öntött el kitörő örömmel, mint republikánus döntéshozót. Mert Trump jelenleg nem a hatalmon lévő, Trump karakterével és lotya szájából elhangzó kijelentéseivel könnyedén játszadozni tudó Demokrata Pártnak,

bonyolultabb, összetettebb politikai feladványt.

Ismerős a szituáció itthonról? Nem véletlen: tűnhet elsőre meglepőnek vagy botrányosnak a következő megállapítás, de Donald Trump most és a közeljövőben jelenthet egy olyan karaktert a Republikánus Pártnak, mint Gyurcsány Ferenc a magyar baloldalnak. Immár több mint tíz éve.

Nézzük ennek előbb a pozitív, Trumpra nézve kedvezőbb olvasatát: Donald Trump egyszer sikerre vitte saját magát és az amerikai jobboldalt, győzni tudott a 2016-os elnökválasztáson, négy évig hatalomban volt. Harsány attitűdjével, hazai és nemzetközi ügyekre vonatkozó nézeteivel, az amerikai jobboldal közmegegyezéseit nagyon is formálni kívánó álláspontjaival végül meg is változtatta a republikánus, konzervatív tábor felfogását. A republikánus mozgalmon belül egyrészt elveszítették valódi befolyásukat az addig jól beágyazott, kellően szponzorált pártelit emberei, az amerikai mélyállam republikánus ágának képviselői. Velük együtt a korábbi, leginkább piac- és kisállam-párt, neokon nézetek is elveszítették népszerűségüket a republikánus szavazótábor nagy részében.

bármennyire is ágáltak ellene a régi elit képviselői; és ezen új alapállások mentén új konfliktusokat is nyitott a most Amerikát uraló demokrata, baloldali-liberális mainstreammel szemben.

Ebből a republikánus irányváltásból nem lesz már visszaút az amerikai jobboldal számára a Bushok és Cheney-k korszakába, pláne a nagyjából az adócsökkentés követelésére leredukált minimálkonzervatív programba, amelynek nincs mondanivalója az amerikai emberek hétköznapi problémáiról vagy épp a tomboló kultúrharcról, amelyben Amerikában és szerte a nyugaton a woke progresszívek állnak nyerésre.

És a Trumpra nézve kedvezőtlen olvasatok? Az biztos, hogy négy évnyi kormányzása teljes káosz volt, képtelen volt összerakni egy stabil, összeszedett, cselekvőképes, stratégiát és taktikát alkotni tudó csapatot, a mélyállam és a mocsár ellen nagy dumával meghirdett harca pontosan annyit tudott elérni, hogy saját maga győzni tudott a választáson, de utána passzív vagy aktív ellenállással a kormánybürokrácia, valamint saját szűkebb köre és gyakran változó tanácsadói is folyamatosan meghekkelték őt, s maradt neki a hőzöngés a Fehér Ház falai belül és azon kívül. Ne feledjük, a washingtoni mocsár lecsapolása és a régi neokon elittel való leszámolása olyan jól sikerült neki, hogy ő maga helyezte hivatalba a legkeményebb neokon héját, John Boltont, a törvényszerűleg bekövetkező, végleges összeveszésig. Ismerjük el, hogy Trump legalább a világpolitikában képviselt konzisztensen egyfajta értelmezhető passzivizmust, valamint tárgyalóképességet Koreától a Közel-Keletig.

és ahhoz nem volt sem tudása, sem képessége, hogy stratégiai gondolkodással és taktikusan valódi politikát csináljon, szervezeteket építsen és végül változtasson Amerika megszokott vezetési modelljén. E kudarc végső bizonyítéka a 2020-as elnökválasztás eredménye, majd a liberális establishment kényelmes berendezkedése, újra a hatalomban.

Most sem Trumpnak, sem a Republikánus Pártnak nincs út vissza a múltba, csakis előre. De mi az előre és felfelé vezető út? Ez a nagy kérdés:

Vagy a régi, időtálló republikánus, amerikai konzervatív erények felélesztése, korszellemhez alakítása, megfűszerezve némi trumpi harcossággal?

Ezek a dilemmák nem dőltek el a Republikánus Párton belül, és ha Trump kitart mostani bejelentése mellett, minimum két évig nem is fognak eldőlni. Rosszabb esetben egészen addig, amíg a most 77. évében járó Donald Trump él és mozog az amerikai politikában.

Apropó életkor: Donald Trump a 2024-es elnökválasztás idején már 79. évében járna, idősebb lenne, mint Joe Biden a saját elnökké választásakor. Egy esetleg elnyert és végig vitt elnöki ciklus végén pedig 83. évében lenne már Trump.

Ez, és az a tény, hogy a minap a 83. életévét taposó Nancy Pelosi fejezte ki reményét, hogy a mindjárt 80. születésnapját ünneplő Joe Biden nekivághatna akár a következő elnöki ciklusának is majd,

Azért az durva, hogy a világ vezető hatalmát még mindig a negyvenes években született, s a hatvanas-hetvenes években szocializálódott és karrierbe kezdő nemzedék uralja a 2020-as években. A boomer-korszak soha nem érhet véget, csak nem varázsolnak már semmilyen szépet. Na.

Tehát: Trump és a trumpizmus visszafordíthatatlanul átalakította a pártot, és most leginkább az a kérdés, hogy Trumppal vagy nélküle lehet-e az új korszakban sikerre – értsd, politikai, választási győzelmek felé – vezeti a Republikánus Pártot.

Trump szerint nyilván saját magával, hogy is lehetne másképp?

De mit mond erről az amerikai közvélemény, a választók, akiknek többsége nélkül nehezen lehet nyerni választást?

Nos, a FiveThirtyEight közvélemény-kutatási portál különböző kutatásokat összegző és átlagoló adatsora szerint jelenleg

Ezek az arányok nem változtak az előző elnökválasztás óta eltelt két évben: több amerikai utasítja el Trumpot, mint amennyi támogatja őt.

Az egymilliárd dolláros kérdés, hogy minden tényezőt összevetve vajon tud-e Donald Trump olyan két évnyi kampányt csinálni, tudja-e saját magát, üzeneteit és politikáját úgy formálni, hogy a választás napján az amerikaiak többsége (vagy ugye, amerikai módi szerint legalábbis az elektorok többsége) újra mögé álljon?

És egy ezt megelőző kérdés, hogy ha Trump most el is indul a republikánus elnökjelöltségért, lesznek-e más jelöltek a párton belül, vagy sem. Odaadják-e Trumpnak a jelöltséget más kihívók nélkül, s aztán lesz, ami lesz; vagy lesznek-e komoly vagy legalább futottak még jellegű jelöltek?

Forró kérdés az is:

ami – főleg Trump karakterét és üzenetei stílusát ismerve – kisebb-nagyobb vagy akár végzetes sebeket ejthet politikai pályafutásukon? Vagy épp ők és más potenciális jelöltek kivárnak, amíg egyszer véget ér a Trump-show?

„Folyamatosan veszíteni fogunk, ha nem hagyjuk magunk mögött Trumpot. Annyira riaszt az, amit a demokraták képviselnek, hogy leszavazok Trumpra 2024-ben, ha ő lesz a jelölt. De nem leszek boldog ettől, és azt gondolom, hogy Trump az egyetlen valószínűsíthető republikánus elnökjelölt, akit Joe Biden le tudna majd győzni. A MAGA-rajongók olyan mélyen vannak a saját buborékjukban, pont mint a balos aktivisták, hogy nem tudják felfogni, milyennek látszik ez az »egyházukon« kívül levő emberek számára” – ezt Rod Dreher, újra Budapesten élő, amerikai keresztény-konzervatív véleményvezér barátunk írja most, Trump bejelentése után. És valószínű, hogy sok józan amerikai jobboldali, konzervatív választópolgár gondolkodik most hasonlóan.

Az amerikai konzervatív nyilvánosság régi és befolyásos zászlóshajója, az egyébként a régebbi pártelit nézeteit is képviselő National Review magazin még tömörebben fejezi ki még friss és forró szerkesztőségi álláspontjában a Trump elindulásával kapcsolatos nézeteit: „No.” Nem. És ennyi.

Nézzük most, mi történhet optimistább/optimálisabb esetekben: Trump elindul a jelöltségért, fair és színvonalas versengésben megméreti magát a többi jelölttel, s ha a párton belül veszít, természetesen félreáll, esetleg támogatásáról biztosít egy másik jelöltet, majd beáll mögé a választás megnyerése érdekében.

akikkel reális kormányprogramot alkot meg, s ha meg is tudja nyerni a végső választást, a korábbi elnökségével szemben ezúttal szisztematikus építkezéssel, kemény munkával, távlatos stratégiával és taktikai ravaszsággal felvértezve megvalósítja programját, Amerika és a világ üdvére.

Mindezek valószínűsíthetőségét mindenki összevetheti Trump elnökségének négy évével.

A legrosszabb viszont, ami az amerikai (és nemzetközi) jobboldal szempontjából történhet, az az, ha a Republikánus Párt végül ellenállás vagy korrekciós lehetőségek nélkül összezárja magát a párton belül népszerű, ámde a teljes választóközönség többsége által jelenleg elutasított, egyébként egyre öregedő Donald Trumppal, aki végül jelöltként végigcsinál két évnyi botránykampányt, majd elvérez a 2024-es választáson a demokraták amúgy is sokrétű kampánygépezetével és médiatámogatással felvértezett jelöltjével szemben, bárki is lesz az. És esetleg Trump akkor sem hagyja abba, és nekifut újabb 2+2 évnek, aztán még két 2+2-nek, amíg csak bírja. Magát minden áron a felszínen tartva, a Republikánus Pártot túszul ejtve, jóval fiatalabb, felkészült, tettre kész és elkötelezetten konzervatív politikusok lehetőségeit tönkre téve. Amíg a demokraták röhögnek a markukba a tartósan megszerzett hatalomban.

Rémálom-forgatókönyv? Lehet. Csak épp nem teljesen esélytelen, hogy pont így is fog történni.

Nyitófotó: Donald Trump bejelenti újabb elindulását az elnökválasztáson (ALON SKUY / AFP)