Idegen objektum tapadhatott a NASA robotjára a Marson (videó)

2022. október 05. 22:31

A NASA vizsgálatot indított az ügyben.

2022. október 05. 22:31
null

Azonosítatlan tárgy ragadt a NASA marshelikopterére, az Ingenuityre – számolt be az IFLScience. Az űrhivatal a történtekről egy közleményt is kiadott, mely szerint egy FOD (foreign object debris), azaz

egy idegen objektumtörmelék tűnt fel a kamera felvételén az Ingenuity 33. repülés során.

A NASA nem bocsátkozott találgatásokba, hogy mi lehetett a tárgy, de hangsúlyozták, a korábbi manőverek során nem vették észre. A nejlonzacskóra emlékeztető tárgy a repülés elején bukkant fel, majd nagyjából félúton lehullott. Az űreszköz nem sérült még ettől a „találkozástól”.

A NASA bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben – írta a portál.

Több mint hét tonna hulladékot hagyott már az emberiség a vörös bolygón

Egyes becslések szerint a Mars felszínén több mint hét tonna, az emberiség által hátrahagyott hulladék található. A legtöbb szemét nehéz, és egy helyben maradt, a videón azonban egy látszólag kifejezetten könnyű törmelék látható.

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az objektum azon ejtőernyő maradványa, amellyel az Ingenuityt szállító Perseverance landolt a vörös bolygón.

A titokzatos tárgyról készült felvételt alább tekinthetik meg:

Fotó: https://mars.nasa.gov/technology/helicopter/status/409/foreign-object-debris-seen-during-helicopters-33rd-flight/
Fotó: https://mars.nasa.gov/technology/helicopter/status/409/foreign-object-debris-seen-during-helicopters-33rd-flight/

Fotó: Handout / AFP / JPL / Caltech / NASA

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tolókapu
2022. október 06. 21:02
Idegen.......persze, csak egy elszonnyadt nylonszatyor ragadt a NASA robotjára: az embertől nem idegen eme nemes anyag, sőt továbbmegyek, egyenesen az ember szemeteli tele az Űr "végtelenjét"! Úgy tűnik, hogy már a Piros-vörösbolygóra is elsodródott. Elsodródhatnának a háborúkat szerető elv- és harcostársak is a messzi-messzi Galaxisba!
Akitlosz
2022. október 06. 16:31
A környezetszennyezés az megy.
Armageddon
2022. október 06. 16:04
Récsöl nem járt ott?
masikhozzaszolo
2022. október 06. 14:29
Kínai fényképezőgép lehet az.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!