Maradhat a köztévén a magyar bajnokság

Az Index értesülései szerint a köztelevízió sugározhatja majd a következő szezonban is a férfi NB1 mérkőzéseit. Ugyanakkor a korábbiaknál jóval kevesebbet fizetnek majd érte.

A dokumentarista közösségi oldalán jelentette be, hogy filmet csinálna mindkét történetből.

Skrabski Fruzsina Facebook-oldalára írta ki, elhatározta, csinál egy filmet mind az Index, mind az SZFE történetéről is, állítása szerint azért, mert a két sztori között nagyon sok hasonlóság van.
– írta, majd azzal folytatta, hogy mindkét esetnél hasonló a végeredmény: sok sértett és bántott ember minden oldalon, hegek és hitek.
Azt írta, ami az érdekes, hogy „az építményeket nem érdekli a múlt, állnak, bármi történt előtte, ez igaz az indexre és az SzFE-re is”.
– közölte, majd azzal folytatta, mivel egyik csapatnak se aktív tagja, reméli hogy sikerül mindkettő történetet, a lehető legkorrektebben feldolgozni.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán