Mit tudnak az oroszok által bevetett iráni drónok?

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

A lassan és alacsonyan repülő, erős, jellegzetes hangja miatt sokszor mopednek hívott eszközök ellen a gyors és erős jeleket kibocsátó repülőeszközök leküzdésére kifejlesztett légvédelmi rakéták többsége nem igazán hatékony. Viszont a nagyobb szekrénynyi, kétszáz kilogrammos össztömegű, csupaszárny eszközt egy jó lövész akár egy gépkarabéllyal le tudja lőni. Ha időben észreveszi. Szokatlan repülési profiljuk és fenti tulajdonságai miatt a kicsi, 40-50 kilós robbanófejjel felszerelt iráni eszközök jelentős része elérte a célját és komoly károkat okoztak az elmúlt napokban folytatott támadások során.

Sokan szokás szerint újból csodafegyvereket kiáltottak, mások Iránra mutogattak. Utóbbiaknak több bizonyíték tanulsága szerint igazuk is van. Minden jel szerint ugyanis a Geran-2 nem más, mint az iráni gyártmányú Sahed-136-os kamikaze drón,

– névadóihoz hasonlóan.

A kategória angol neve loitering munition, azaz olyan robbanóeszköz, amely a célpontját repülve közelíti meg és rázuhanással semmisíti meg. Ez utóbbi jelentős különbség a harci drónokkal szemben (Combat unmanned aerial vehicle – C-UAV), ugyanis utóbbi a feladat végeztével visszatér bázisára, azaz többször felhasználható. Emiatt a kamikazedrónok előállításánál kiemelt szempont a minél egyszerűbb alkatrészekből minél olcsóbb gyártás.

A hírek szerint a Geran/Sahed tökéletesen megfelel ennek a szempontnak, ugyanis mozgatásáról állítólag egy – eredetileg a múlt század harmincas éveiben, Németországban kifejlesztett – boxer motor gondoskodik. Az egyszerű és megbízható erőforrás nagyon hasonlít a VW Bogár első változatainak meghajtására létrehozott erőforrásához.

de akár 2500 kilométeres távolságig! Ezt az MD-550-nek nevezett motort nemrégiben még az Aliexpressen is lehetett kapni. Irányításáról vagy az orosz GPS, a GLONASS gondoskodik, vagy autonóm vezérléssel, egyes hírek szerint orosz gyártmányú, gyűrűs lézer giroszkóppal repülnek céljukra.

Dróntámadások Ukrajnában

De hogyan kerülhetett sor arra, hogy egy nagyhatalom egy évtizedek óta szankciókkal sújtott közepes méretű országhoz forduljon modern fegyverekért? A magyarázatért viszonylag messze kell visszamennünk a múltba.

Az 1979-ben elűzött iráni sah világi és maximálisan nyugatbarát rendszere nagy kedvence volt a nyugati, elsősorban amerikai fegyvergyártóknak. Az olaj eladásból meggazdagodott monarchia bőven vásárolhatott a kor csúcstechnológiájával felszerelt fegyverekből. A jelentős üzemeltetési költségei miatt a US Navy-n kívül máshol nem rendszeresített, azonban páratlan képességekkel rendelkező F-14 Tomcat vadászgép mellett a sah gyakorlatilag az összes legmodernebb haditechnikát is megkapta, ha kérte. Ebbe a kategóriába tartozott a Spruance osztályú rombolókból kifejlesztett Kurus osztály, amely elődjénél jelentősen erősebb fegyverzettel rendelkezett. A négy rakétás rombolót az iráni forradalom által elüldözött uralkodó azonban már nem vehette át, és a Kiddre átnevezett ütőképes hajók végül a US Navyben szolgáltak, a beépített plusz kényelmi berendezések miatt a tengerészek nagy örömére.

ráadásul a sahhoz hű pilóták jelentős része elmenekült, vagy maga az új vezetés üldözte el, végezte ki őket. Így a hamarosan kirobbant iraki-iráni háborúban a gyenge légierő támogatására szükség volt egy megoldásra, amely az embargó ellenére helyben volt gyártható. Az első iráni drón így már 1984-ben bevetésre került, és az évtizedek alatt számtalan típus állt szolgálatba. Egy 2020-as dokumentum csak a fő típusokból tizenhatfélét említ, amelyeknek akár darabonként 5-10 altípusa repül!

A többi drónhoz hasonlóan az iráni drónok is két kategóriába sorolhatók. Az első a felderítést végző klasszikus drónok, a UAV-k (Unmanned Aerial Vehicle). A támadó eszközök kategóriájába a már említett kamikazedrónok és a harci drónok (C-UAV-k) tartoznak.

Nyugati szakértők véleménye szerint ez utóbbi, bonyolultabb technológiával jóval kevésbé sikeresek az iráni gyártmányú eszközök. A pilóta nélküli iráni repülőeszközök rendszeres szereplők a Közel-Keleten, így Libanonból a síita Hizbálláh (Hezbollah) folyamatosan teszteli az izraeli légvédelmet, de Szíria egén is rendszeresen feltűnnek. Ennek köszönhetően

nem véletlenül figyelmeztette az információk átadásával kapcsolatban Jeruzsálemet Dmitrij Medvegyev.

Egyébként a felderítő drónokat Irán belföldön is számos célra használja: a nagy kiterjedésű ország területén a mocsaraktól a sivatagokig több olyan terület található, amely rendkívül megnehezíti a szárazföldi járművek mozgását. Ráadásul ezekben a jellemzően dél-iráni régiókban találhatóak a csempészútvonalak, és ez a síita elittel általában ellenséges nomád, szunnita beludzsok hazája is. Michael Rubin amerikai szakértő szerint az iráni vezetés nem nagyon lelkesedik azért, hogy a rendszer fenntartására létrehozott Forradalmi Gárda kivételével bármelyik állami szerv, ideértve a határ-, valamint a vám- és pénzügyőrséget is, saját drónokat birtokoljon, így ezeket jellemzően a forradalmi gárdisták üzemeltetik. Másik jellegzetessége az iráni drónprogramnak, hogy nagyrészt a gyártó cégek is a gárda tulajdonában vannak, vagy szorosan kapcsolódnak hozzá.

A legtöbb nyugati állam által terrorista szervezetnek minősített iráni Gárda koordinálta gyártást az önellátásra való évtizedes törekvés ellenére sem sikerült teljesen megoldani: egyes fejlett alkatrészek, például a könnyű motorokhoz szükséges eszközök külföldi beszerzése miatt az Egyesült Államok 2008-ban diplomáciai úton tiltakozott Németországnál.

Különösen az amerikai erők aktív iraki jelenléte alatt került sor több amerikai drón elfogására, amelyek közül a legnagyobb sikernek mindenképpen a CIA által üzemeltetett RQ-170 Sentinel lopakodó drón leszállásra kényszerítése volt. Az amerikaiak által határozottan cáfolt iráni verzió szerint először az eszköz kommunikációját blokkolták, majd az automatikusan GPS-re váltó eszközt hamis GPS koordinátákkal vették rá a leszállásra. Persze fenti történetből nem tudni, mennyi igaz, de az épnek tűnő lopakodó drónt a sajtónak is bemutatták, igaz az alsó része gondosan el volt takarva.

Visszatérve a bizonyítékokra, még a nyár folyamán jelentette be a forradalmi gárda egyik tábornoka, hogy jelentős mennyiségű drónt adtak el egy „nagyobb szereplőnek”, bár további részleteket nem közölt az üzletről. Mivel június és július folyamán is járt orosz katonai delegáció az iráni drónprogram egyik kiképző központjának számító Kasan légibázison, nem nehéz összerakni, melyik országról van szó. A Geran-2 felirattal ellátott roncsok hasonlósága a Sahed-136-hoz már csak a hab volt a tortán.

És hogy a drónok mennyire átalakították a hadviselést, nemcsak a Geran/Sahed eszközök hadműveleti/hadászati szintjén, hanem a gyalogos harcászat területén is, arra kitűnő példa egy nemrég az internetre felkerült videó.

A videó alapján a valószínűleg népköztársasági milicisták észlelték az őket figyelő ukrán drónt, de az általuk használt Sztupor drónelhárító fegyver nem működött megfelelően, így a drón meg tudta támadni őket.

Fenti történetek jól mutatják, hogy a többi haditechnikai újításhoz hasonlóan

sőt egyben igazolják azt a régi felismerést is, hogy a támadóeszközök fejlődése elkerülhetetlenül a védelem fejlődését hozza magával.

Ezzel pedig tovább folytatódik a kard és a pajzs ősi versengése.