„Miért fontos a Magyarországi Református Egyháznak a mostani népszámlálás? Miért indítottak egy kampányt ennek érdekében?
Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy ők is számíthatnak ránk. Manapság senki nincs könnyű helyzetben: kinek a biztonságérzete, kinek a társas kapcsolatai, kinek a megélhetése kerül veszélybe, de fontos tudni, hogy még ilyen nehézségek közepette sem vagyunk egyedül. Velünk az Isten, és mi is itt vagyunk egymásnak: összetartozunk, és számítunk egymásnak, számíthatunk egymásra.
Ami pedig a számokat illeti: a lelkipásztoroknak érdemes lesz majd összevetniük a saját nyilvántartásukat és a népszámlálás eredményét. Mondok egy példát: ha egy faluban 300 ember vallotta magát reformátusnak, de a gyülekezeti választói névjegyzékben csak 250 ember van felírva, akkor találjuk meg azt a hiányzó 50 embert, akik „meghívót küldtek” az egyháznak, névtelen üzenetet arról, hogy keressük meg őket. Szeretnénk megerősíteni a családlátogató szolgálatunkat, hiszen így derülhet ki, hogy kik a „potenciális” reformátusok, akik közösséget keresnek, még ha sokszor maguk sem tudják. Nincsen »tipikus református«. Ahogyan a népszámlálási kampányunk mottója is mondja: sokfélék vagyunk, de összeköt református keresztyén hitünk.
Hirdetéseinkben is tudatosan olyan emberek szerepelnek, akik személyes példájukkal, hiteleségükkel megszólíthatják a reformátusokat. A közéletben nem ismert, »hétköznapi« embereket is bevontunk a kampányba, olyanokat, akik egy-egy szakmában személyes hitelességgel rendelkeznek, és így azokat is meg tudják szólítani, akik számára korábban kevésbé volt fontos református vallásuk. Ezekben az üzenetekben szerepel többek között tanár, mentőápoló, vagy éppen pék. Ezeknek a szakmáknak a képviselői valamilyen módon az életet szolgálják, s így természetesen legfontosabb az édesanya.
A korábbi népszámlálásokon, hogyan alakult a reformátusok száma, és most milyen eredménnyel lenne elégedett?
Remélem, hogy nálunk megáll a keresztyének számának csökkenése, vagy legalább lelassul a csökkenés üteme, nem úgy, mint Nyugat-Európában, ahol a keresztények fogyatkozása rohamos. Bízom benne, hogy többen válaszolnak majd erre a kérdésre, mint a legutóbbi népszámláláson, 2011-ben, amikor minden egyház esetében csökkent a hívek száma. Ennek egyik oka az lehetett, hogy 2001-hez képest csaknem két és félszer annyian nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy mi a vallásuk. Miközben a statisztika szerint fogyatkozik a vallásos lakosság, addig viszont egyre többen ajánlják fel adójuk egy százalékát az egyházaknak. A felajánlóink száma 15 év alatt megduplázódott. Ez mindenképp okot ad a bizakodásra.”
Nyitókép:MTI/Szigetváry Zsolt