Meghalt a virtuóz, akit az idő múlása itthon is arra a polcra fog helyezni, ahová való, a valaha élt legnagyobb magyar zenészek közé. Külföldön értették. New Yorktól Párizsig tudták, hogy ki az a Szakcsi, a legnagyobbak keresték a barátságát. A jazz géniusza volt, az improvizáció mestere, pedig a sors mást szánt neki.
1943-ban, egy VIII. kerületi, szegények lakta bérház egyik lakásába született. Cigányzenész családba, így már akkor hegedűt adtak a kezébe, amikor még járni is alig tudott. De ő nem kért a hegedűből. Nem kért a kötöttségekből. Zongorázni tanult, s 12 évesen felvették a konzervatóriumba. A komolyzene felé terelték, de nem tudhatták, hogy neki szárnyalás kell. Szárnyalás, egy olyan világban, amely a jazzről semmit sem tud.
Sokáig ő sem tudott, de aztán összehozta a sors Ablakos Lakatos Dezsővel, a nyócker egyik legendás figurájával, akit azért hívtak Ablakosnak, mert szinte nagyobb volt a szemüvege, mint a feje. Ő pedig azt mondta, jazzt kell játszani, fiam! És Szakcsi jazzt játszott és egyszeriben rátalált önmagára.
Bátor volt, tán vakmerő, hiszen jazzegyüttest alakított Pesten, ott ahol a jazz egyet jelentett Armstronggal. Aki egyszer is bejutott a Kapás utcában vagy a Bem rakparton a Rákfogó koncertjére, az egy másik világba csöppent. A zongoránál Szakcsi varázsolt, Babos Gyula gitározott, Orszáczky Miklós nyomta a basszusgitárt, Kőszegi Imre dobolt, Ráduly Mihály pedig szaxofonozott. Az emberek pedig ráéreztek, ez valami más, ez valami új. Tömött sorok álltak a koncertterem előtt és Presser Gábortól kezdve Frenreisz Károlyig, az Omegától az Illésig, ott ültek a tagok a sorok között és tudták, Szakcsiék elhozták New Yorkot, elhozták a jazzt hozzánk.
1970-ben a montreaux-i jazz fesztiválon Pege Aladár kvartettjével második helyen végzett. Kinyílt a világ, ahol jazz volt a közös nyelv, ott mindenki tudta, ki az a Szakcsi Lakatos Béla, főleg, hogy később zenét szerzett a Special EFX-nek és Amerikában is megjelentek lemezei. Szakcsi Bartók Bélát tartotta nagy példaképének. Azt a Bartókot, aki kereste, kutatta a népzenét a magyartól, a románon át a bolgárig, s abból építkezett.
A komolyzenét ötvözte a jazz-el, de a cigányzene motívumait is felsorakoztatta. És improvizált. Folyamatosan. Azt is kihangsúlyozta, az improvizáláshoz sokrétű zenei műveltség kell. S ő improvizált, bámulatosan. Ezt mondta erről még a kilencvenes években:
„Az improvizálást a legcsodálatosabb kincsnek tartom a világon. Valójában egyfajta rizikóvállalásról van szó és arról, hogy az ember egy másik régióba kerül, mikor improvizál. Az időtényező is megváltozik, és a környezet is átalakul. Az ember hatalmas szabadságot él át, miközben úgy érzi, hogy szobáról szobára jár, de mindig saját maga dönti el, melyikbe nyit be éppen, vagy melyikből lép ki.” Még megadatott neki, hogy elkészüljön azzal a misztériumjátékkal, amelyet élete fő művének tartott. Tíz évet érlelte magában, s végül Bolyki György támogatásával elkészülhetett.
Szakcsi Lakatos Béla teljes életet élt.
Mindezért kapott is hideget-meleget az utóbbi években, amit nem értett. Nem értette, miért bántották, de megbékélt vele. A tavaszi választás előtt megválasztották Józsefváros díszpolgárává, ám nem vette át az elismerést. Mint mondta, a rendkívül kiélezett politikai helyzet miatt, s azt is jelezte, a választás után, mikor talán már lecsendesedik a közélet, örömmel átveszi a díszpolgári címet igazoló papírt. A közélet nem csendesedett le, Szakcsi pedig sajnos már nem veheti át az elismerést, ma hajnalban, 79 éves korában örökre elaludt. Az az ember, aki Józsefváros mélyén születve, a zenetörténelem egyik legnagyobb jazz-virtuóza lett.
Nyugodjon békében!
Nyitókép: Szakcsi Lakatos Béla a Petőfi Zenei Díjak átadásán az MTVA óbudai gyártóbázisának stúdiójában 2022. január 20-án (MTI/Cseke Csilla)
Opera- és musicalbemutatók, lézershow-val egybekötött könnyűzenei koncert, jazz- és borfesztivál: május 16-án elrajtolt a Margitszigeti Szabadtéri Színház négy hónapos kulturális rendezvénysorozata. Bán Teodóra művészeti vezetőt kérdeztük.
A Jókai 200 emlékév keretében megjelent a Jókai Mór harmincháromszor című, gazdagon illusztrált kötet, amely nem kevesebbre tesz kísérletet, mint hogy kihozza az írót a vitrinből, megmutatva a nagy történetek mögött álló sokszínű embert.
Fene a gusztusukat, hát tényleg, ilyen buták ezek a magyarok? Nem szeretnék, hogy rosszabb legyen az életük? Horváth K. József írása.
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
Kortárs jazz és klasszikus zene kacsint össze hazánk leginnovatívabb big bandjének repertoárjában, amely programsorozattal ünnepli két évtizedes fennállását. A zenekaralapító és -vezető Fekete-Kovács Kornél nagyapai álmokról, bartóki örökségről és arról, mit ér a jazz-zenész, ha magyar.
A kispesti klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Feczkó Tamás vezetőedzővel.
Forsthoffer Ágnes a társadalom részéről jelentkező „jogos igénnyel” magyarázza.
