Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden látogatást tett a litván légierő repülőbázisán. A helyszínen tartott beszédében a tárcavezető többek között köszönetet mondott helytállásukért, higgadtságukért a magyar katonáknak, és rámutatott, hogy a jelenlegi háborús körülmények között ez ma a honvédség legélesebb, legnehezebb kiküldetése.
„Erős ország nincsen erős honvédelem nélkül”
A miniszter leszögezte, hogy a katonák a NATO és ezzel Magyarország biztonságát is védik, ráadásul rendkívül felelősségteljesen kell eljárniuk, hiszen az egyik legfontosabb cél a közvetlen konfliktus megelőzése az észak-atlanti szövetség és Oroszország között.
Önöknek úgy kell garantálniuk a biztonságunkat, néha akár testközelből is az orosz légierővel, hogy az a bizonyos húr ne pattanjon el”
– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta: „mi azt szeretnénk, hogy béke legyen, de egyelőre a katonai helyzet nem így áll, azt látjuk, hogy a háborús helyzet egyre súlyosabb. Most a legfontosabb az, hogy a konfliktus eszkalálódását meg lehessen előzni”.