A személyi összeférhetetlenségek kapcsán O’Reilly rögzíti, hogy egyfelől megfelelően kidolgozottak azok a szabályok, amelyek az uniós tisztségviselőknek a privát szektorba való átvándorlását szabályozzák. E karrierívek utólagos monitorozása azonban már csorbát szenved, nem lehet ugyanis tudni, hogy mi következik a munkahelyváltást követően. Problémás e körben az ombudsman szerint az is, hogy
az esetleges jogsértések jogkövetkezményei nem állnak arányban a társadalmi elvárásokkal sem.
Ennek kapcsán O’Reilly arra figyelmeztet, hogyha a forgóajtó-effektus továbbra is valós probléma marad, s arra az uniós bürokrácia nem szentel különösebb figyelmet, a jelenség továbbra is velünk marad.
„E tekintetben, ahogy telnek-múlnak az évek, Brüsszel egyre inkább Washington D.C.-re hasonlít. Gyakorta előfordul, hogy a jogszabályok a hosszútávú közérdekkel ellentétesen érvényesülnek, amelynek az lesz az eredménye, amit a jelenlegi klíma- és energetikai válság kapcsán tapasztalunk” – írja O’Reilly.
Az ezek, s az ezekhez hasonló, évtizedes távlatokban jelenlévő problémák miatt O’Reilly szerint az EU ma ott tart, hogy „egyre több folt esik azon a demokratikus és intézményi posztón, amelynek eredeti célja, hogy óvjon, védelmezzen bennünket”.