Legutóbb augusztus közepén lehetett arról hallani, hogy Gelencsérék Gyurcsánnyal tárgyalnak. Mint akkor a Magyar Hírlap írta, a felek azért ültek le egy asztalhoz, hogy 2024-ben érvényesülni tudjon a két párt dominanciája. A budapesti polgármesteri pozíciókat a DK és a Momentum adná, a baloldali összefogás többi pártjának, így a szerény társadalmi támogatottsággal bíró MSZP-nek, LMP-nek és Párbeszédnek csak alpolgármesteri pozíciók jutnának.
Az alku alól kivételt csupán Tóth József angyalföldi polgármesterjelölti státusza jelentene, vagyis Horváth Csaba zuglói és Gajda Péter kispesti polgármester sem újrázhatna 2024-ben. Őrsi Gergely II. kerületi vezető is csupán akkor maradhatna, ha átlépne vagy a Momentumba, vagy a Gyurcsány-pártba. Tesszük hozzá, ez nem lenne meglepő, Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester megválasztását követően döntött úgy, hogy inkább Gyurcsánnyal folytatják a munkát.
Csakhogy időközben megrekedtek a Momentum és a DK közötti tárgyalások,
értesült portálunk. Előbbi fél ugyanis bemondta, hogy az összes budai kerületet magának vindikálja, tehát például Újbudát elvesztené a Gyurcsány-párt, a pesti kerületeket viszont vihetné, de itt is lenne egy kivétel: a momentumos Soproni Tamás megtarthatná a terézvárosi polgármesteri pozíciót.
Ez a lépés információink szerint nemigen nyerte el a DK tetszését, ezért kivonultak a „tárgyalóteremből”. Lapunk még csütörtökön érdeklődött a feleknél, igazak-e értesüléseink, hogy tárgyalóasztalhoz ültek és hogy az egyeztetések megakadtak a momentumos „ajánlat” miatt. Írásunk megjelenéséig nem kaptunk sem visszajelzést, sem válaszokat.