Az élet hangja – avagy mi értelme az „abortuszrendeletnek”

Először is hadd szögezzem le, hogy miről nem fogok írni. A kommentháborúk vihariból úgy tűnhet a tájékozatlan szemnek, mintha a vita az „abortusztilalomról” folyna – pedig az abortusz Magyarországon ugyanúgy törvényes maradt, gyakorlatilag bármilyen indokkal. A klasszikus „abortuszvitával” ezért most nem foglalkozom itt, legfeljebb érintőleg.

Sokan felvetették, hogy a rendelet valójában egy „gumicsont”, egy elterelés, ami elfordítja a nézők figyelmét a lassan kibontakozó energiaválságról. Emellett komoly érvek szólnak, de itt, most csak a rendelet tartalmi részét vizsgáljuk, ami legalább ugyanennyire fontos. 

Szögezzük le azt is, hogy miként érdemes erről a témáról beszélni: én azt gondolom, csak rengeteg megértéssel, empátiával; és kíméletlen őszinteséggel. Kötelesek vagyunk meghallgatni és megérteni a másik érveit, de mellette nem hallgathatjuk el a sajátjainkat.

Az igazság pedig az, hogy a terhességben két érintett fél van, akinek a sorsát ez mélyen meghatározza: az anya (pontosabban a szülők) és a gyermek. Egyik ember életére sem ránthatjuk meg a vállunkat. Ahogy mi, konzervatívok gyakran elfelejtjük meghallani a szülő nehézségeit, úgy a túloldalon gyakran elfelejtik, hogy a magzatban egy emberi élet iránt viselnek felelősséget. (Igen, a magzatnak saját, az anyától különálló génállománya, jellemzői vannak, és külön életet kapott. Sőt egy bizonyos ponton túl – mint megtudhatjuk – a szívhang is az ő sajátja.)

Felelős döntés

Úgy gondolom, hogy az életfunkciók bemutatása ezt segíthet tudatosítani. Kétségtelen, hogy a művi abortusznak számos indoka lehet: ennek kis részét (közel 3%-át) teszik ki a szexuális bűncselekmények vagy az élet és testi épség veszélyeztetettsége, a legtöbb esetben pedig a nők súlyos válsághelyzetre hivatkozva kérik a terhesség megszakítását. Bár a végső döntés előtt a nőnek kötelező tanácsadáson részt vennie, a családvédelmi szolgálat semmilyen módon nem ellenőrzi az indokot – vagyis

Azonban az összes indoknál két dolog ugyanaz: a magzat meghal, és a döntést a nő hozza meg. A kérdés tehát az: a döntést hozó vajon tisztában van-e a tette következményével? Itt nem azt értem, hogy tényszerűen tájékoztatták-e. Azt értem, hogy
valóban tudja-e, érti-e, hogy a benne lévő életet az ő kérésére ki fogják oltani.

Magam is találkoztam olyannal, akit korábban szűkös anyagi helyzete miatt barátai, ismerősei beszélték rá, hogy vetesse el a gyermeket – egész életében bánta. Az is lehet, hogy a pillanatnyi anyagi vagy mentális helyzete ösztönöz arra valakit, hogy ezt tegye a magzatával. Megértéssel kell fordulni ahhoz, akit a sors hasonló válaszút elé helyezett: könnyen lehet, hogy nem is tudatosul benne, mit jelent a magzati élet. Az abortusz azonban van annyira komoly döntés, hogy minden létező szempontot a nő elé kell tárni, mielőtt döntést hozna.

A szívhang és a női lélek

Azoknak, akik az abortusz körüli traumával érvelnek, igazuk van. Bár kevés statisztikánk van, az abortusz utáni trauma nagyon is valós jelenség, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) egyik formája, amely számos nőt érint.
A traumát azonban nem tompítani vagy elhallgatni, hanem elkerülni kell.

Mivel ez egy eleve létező jelenség, nem tudom elfogadni az érvet, hogy a szívhang meghallgatása traumatizálja a nőket. 
Kétségtelen, hogy az abortuszt megfontoló nő eleve nehéz helyzetben van.

– lehet, hogy éppen a gyermek életjelei képesek „lebeszélni” valakit az abortuszról. Ha ezzel el lehet kerülni az abortusszal járó, hosszabb távú lelki szenvedést egy nő életében, azt mondom, megéri. Aki pedig ennek ellenére is meghozza a döntést, azt kellő elhatározással teszi majd, vagyis feltehetőleg kisebb lesz az esélye, hogy utólag megbánja.

Az emberi jogi kérdés

Több helyen is olvastam, hogy a rendelet sérti a nők önrendelkezéshez való jogát. Sokan azért érvelnek így, mert összetévesztik a rendeletet azzal, amikor a nőknek megtiltják a művi terhességmegszakítást. Az USA-beli Texasban például tavaly valóban betiltották az abortuszt az első szívdobbanás után, a magyar jogszabály azonban nem csorbítja a döntés lehetőségét.

Érdekesebb az az érvelés, mely szerint „a Rendelet alapvető jogot korlátoz, ugyanis a célja nem más, minthogy a magzat életfunkcióinak bemutatásán keresztül csökkentse a terhességmegszakítások számát.” Ezzel két okból nem értek egyet. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a rendelet mögötti egyszerű jogpolitikai cél húzódik: a megmenthető magzati életek megmentése. Ennek pedig van is erkölcsi alapja, hiszen

Ez a cél semmiképpen nem ellentétes a hatályos, meglehetősen liberális abortuszszabályozás céljával (legalábbis elvileg), ami nem az abortuszok számának növelése, hanem a mindenkori döntési szabadság biztosítása. Az állam a rendelettel ösztönzőt állít az abortuszokkal szemben, de a terhességmegszakítás tényleges lehetőségét semmilyen formában nem csökkenti. Kissé torz analógiával ez olyan, mintha a jogalkotót vádolnánk a dohányra vagy az alkoholra kivetett adóterhekért, mivel a káros életvitel az alapjogok közé tartozik.

A másik kérdés a döntési szabadság kérdése. Ha a magzati élet feletti döntést jogszerű (ennek megítélése külön vitát érdemel), akkor formálisan mindenképp szabad a döntés. 

A rendelet arra irányul, hogy az anya kellően értse a saját szempontjai mellett a gyermeki élet szempontját is. (A hazai szabályozás erre eddig is törekedett, hiszen a beavatkozás előtt a nőnek mindenképpen tanácsadáson kell részt vennie.) Enélkül nehezen is beszélhetünk igazi és teljes döntési szabadságról.

Egy kicsit ahhoz tudnám hasonlítani ezt, amikor egy weboldal böngészése előtt felugranak a „sütik”, és inkább elfogadjuk őket, hogy továbbmehessünk – a hosszú beleegyező nyilatkozatot pedig el sem olvassuk, és így fel sem fedezzük, hogy a honlap gazdája a mi böngészésünk után fog nyomozni. A döntésünk elvileg megfontolt, de nem értjük meg ténylegesen, hogy mibe is egyezünk bele. Ha egy ilyen kis dologban megköveteljük, hogy mindent pontosan leírjanak nekünk (még ha el sem olvassuk), a magzati élet kérdésében még komolyabban kell vennünk az informált beleegyezést.

Szükséges, de nem elégséges

Tény, hogy Magyarországon az egyik legmagasabb az abortuszráta Európában, így a jogalkotónak alapos oka van ellenösztönzők bevezetésére. A szívhangrendeletnek várhatóan lesz számottevő hatása arra, hogy hányan választják ezt az opciót.
Az államnak azonban amellett sem szabad(na) elmennie, hogy milyen további körülmények ösztönzik a nőket a terhesség megszakítására.

Ebben vélhetően nem kis szerepe van a családbarát politikai intézkedéseknek, azonban van néhány probléma, ahol további lépésekre lenne szükség.

Ilyen például a tudatos és felelős magatartásra irányuló szexuális nevelés (ennek minősége ugyanis területileg és társadalmi rétegződés szerint eltérhet); az anyagi krízishelyzetbe került családok segítését szolgáló átfogó állami programok; a krízist megélő nőknek nyújtott fokozott mentális segítség; az állami gondozás élhetőbbé tétele a körülmények és a benne dolgozók bérszintjének javításával.

Az abortusznak kitett magzatok szívhangjának meghallgatása tehát

anélkül, hogy az arra való jogi szabadságban változtatás jönne létre. Ha azonban alapul vesszük, hogy az abortuszban a szülő és a gyermek egyaránt érintett, akkor a rendelet csak első lépés lehet egy életet tisztelő, boldog és szolidáris társadalom kialakítása felé.