Újabb gabonával teli hajók indultak el Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből

2022. augusztus 07. 15:35

Csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

2022. augusztus 07. 15:35
null

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét – jelentette be vasárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen

csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.

Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támadja meg a hajókat

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében „biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.

A megállapodás megszületése után először augusztus elsején – több hónapos blokád óta elsőként – hajózott ki egy több mint 26 ezer tonna kukoricát szállító hajó Odesszából. A Razoninak a tervek szerint vasárnap kellett volna elérnie a libanoni Tripoliba, ám Ukrajna libanoni nagykövetsége azt közölte, a hajó várhatóan nem jut el Tripoliba a nap folyamán. A tripoli hatóságok a hírt megerősítették, részleteket azonban nem közöltek.

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.

Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása előtt.

(MTI)

Nyitókép: ESRA BILGIN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stingary76
2022. augusztus 09. 23:02
Libanonnak nem kellett az ukrán áru. Megvannak nélküle.
Ólat a trolloknak
2022. augusztus 08. 10:15
" Olaszországba tartó hajók " A híres olasz tészta ukrán búzából készül...
Ólat a trolloknak
2022. augusztus 08. 10:14
"Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében." Ezek a szállítmányok elsősorban az Ukrajnába települt amerikai mezőgazdasági cégeknek alapvető fontosságúak..
Kvasztics Fedor
2022. augusztus 07. 21:52
Ha az ukrán termőföldek majd 30%-a amerikai kézen van, akkor kinek a gabonáját kezdik elszállítani Ukrajnából? Csak nem ezért szóltak rá ezzel egyidőben a litvánokra, hogy ne akadályozzák Kalinyingrad vasúton történő ellátását?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!