Az igazi probléma a társadalmilag veszélyes Magyar Péter
És ha az ember ezt a véleményt, merészeli képviselni, máris leorbánistázzák.
Az ellenzéki közgazdász újfent kifejtette a véleményét a rezsicsökkentésről. Ő inkább arra kényszerítené a fogyasztókat, hogy kevesebbet fogyasszanak.
Róna Péter ellenzéki közgazdász és volt baloldali köztársasági elnök jelölt a Pirkadat című műsor vendége volt. Róna kifejtette, hogy szerinte a rezsicsökkentés eleve rossz modell, konkrétan
„a” rossz modellnek nevezi.
Kifejti, hogy piaci árak kellenének a lakosságnak, és embereket eleve a spórólásra kellett volna ösztönözni, arra, hogy otthon pulóvert vegyenek fel.
„Nézze, ez a rezsicsökkentési formula modell, amit a kormány magáévá tett, ez »a« rossz modell. Ugyanis itt most arról van szó, hogy az energia nagyon drága lett, és előreláthatólag nem lesz olcsóbb.
Ami azt jelenti, hogy egy nemzetgazdaságnak az első számú feladata az, hogy a felhasználását a lehető legnagyobb mértékben korlátozza,
tehát spóroljon a lakosság. [...] Tehát meghozza azokat az intézkedéseket, amik hatékony felhasználáshoz vezetnek. Ezt csinálták az osztrákok. Ugyanis ők azt csinálják, hogy nem, megvan a piaci ár, az a piaci ár, ahhoz nem nyúlnak hozzá. De a másik oldalon adnak elsősorban a rászorulóknak támogatást, amivel ezt a borzasztó árat ki tudják kezelni, kezelni tudják.”
Hozzátette, „most a feladat az, hogy rászoktatni a lakosságot, ahogy kevesebbet fogyasszon, és akkor hogyha fizeti a piaci árat, de kap pénzt, ami segíti őt, akkor ő eldöntheti, hogy akkor most felveszi azt a szvettert, és nem fűt 25 fokon, ugye vagy inkább alsó ingben lézeng a lakásában, és a rendelkezésére jutott pénz pedig teljes egészében az energia ellátására használja fel. [...] A kérdés az, hogy a mechanizmus, amit létrehoztak, ösztönzi a megtakarítást, vagy nem igazán, vagy csak részben, vagy ennél nagyobb mértékben is lehetne ösztönözni a spórolást. Az egyik kérdés, a másik kérdés pedig az, hogy
belenyúlni a piaci folyamatokba egy nagyon-nagyon necces dolog.
Tehát ennek aztán vannak mindenféle további mellékhatásai, következményei, amiket végtelenül nehéz kezelni.”
Nyitókép: YouTube-képernyőkép