Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Jelenleg még engedélyezett a vadászatuk is.

A vízilovak hónapokon belül a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartozhatnak. Populációjuk vészesen zsugorodik a klímaváltozás, az orvvadászat és az ezzel szorosan összefüggő kereskedelem miatt. – írta a Sokszínű vidék a Guardian cikkére hivatkozva.
A fél életüket vízben töltő emlősök leginkább Afrika szubszaharai övezetében élnek, állományuk körülbelül 115 és 130 ezer között lehet. 2016-ban az Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára is felkerültek, mint kihalástól veszélyeztetett faj – ismertették.

Mint írták, a vízilovak húsával és egyéb testrészeivel jelenleg jogszerűen lehet kereskedni a washingtoni egyezmény (CITES) értelmében. Idén novemberben ugyanakkor a szervezet gyűlést tart, ahol
A vízilovakat jelenleg a második függelékbe sorolják, ami azt jelenti, hogy ugyan védettek, papíron nem veszélyezteti őket a kihalás, de így a vadászatuk sem tiltott. Ha ősszel átkerülnek az egyes függelékbe, akkor már mind a vadászatuk, mind a velük kereskedés tiltottá válik – hangsúlyozta a Sokszínű vidék cikkében.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay