Lengyel hetilap: Soros György évek óta nem titkolja, hogy át akarja formálni a világot

2022. augusztus 15. 08:22

A Do Rzeczyben megjelent cikk szerint az üzletember tevékenységét a vak progresszivizmus irányítja.

2022. augusztus 15. 08:22
null

„Aki magát Istennek nevezi: Soros György” címet viselő Do Rzeczy-cikk szerint túlzás azt állítani, hogy Soros György egyfajta kulcs a világforradalomhoz, de az igaz, hogy az üzletember arzenáljában továbbra is egyre meglepőbb „elemek” bukkannak fel, amelyeket a milliárdos kitartóan használ céljai eléréséhez.

„Az üzletember NGO-hálózatát széles körben ismerik, a filantróp befolyása – aki a világot saját képére akarja formálni – hatalmas, emellett óriási vagyonnal is rendelkezik” – írja a hetilap.

Hozzáteszik: „Soros egy pillanatra sem rejtegeti azt, hogy motivációinak, vagy legalábbis az ezzel járó »pszichológiai állapotnak« van valami vallási alapja. A nyílt társadalom forradalmának kiindulópontjában a radikális, de vak, a bizonyítatlan progresszivizmus hitvallása jelenik meg”.

A hetilap, a „A Soros-hálózat” című cikkében kitér arra is, hogy „Soros György továbbra is a tőke és az eszmék általi külső irányítás szimbóluma”. A Do Rzeczy szerint Sorost ma már nem támogatja mindenki, de kétségtelenül mindig jelen van ott, ahol új ötletek születnek.

– olvasható a cikkben.

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2022. augusztus 16. 13:56
A nyílt társadalom, mint társadalomfilozófiai elképzelés az 1960-as évek végére megbukott. Ma már a nyílt társadalom popperi utópiája egy anakronizmus.
cleopatra
2022. augusztus 15. 16:42
sorosnak nincs joga a világ átformálásához. Formálja át a buzi fiát, mert a néger pasitól nem lesznek örökösök. Ez a xarjankó pénzmágnás 92 évesen inkább mással foglalkozzon. Rohadék.
Lajoss
2022. augusztus 15. 16:05
Vicces ez a rettegés Gyuri bácsitól..de gyűlöletkeltésnek már unalmas..
Anyadaszunyogok
2022. augusztus 15. 14:57
Sorost már az ördög formálhatná át... a segglyukán keresztül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!