Szex, szerelem, kiábrándulás – John Updike Emlékek Gerald Ford elnökségéről című regényéről

A rendszerváltás előtt és utána is egy ideig John Updike jelentette a magyar olvasóközönség számára „az” amerikai írót. A Nyúl-sorozat, Az eastwicki boszorkányok, A kentaur és más fontos Updike-művek – jelentős részben Göncz Árpád fordításában – népszerűségét a számtalan újrakiadás jelzi, és bár mintha az elmúlt években a neve ritkábban kerülne szóba (nyilván, mert nagyobb is lett a választék; DeLillótól Pynchonig, McCarthytól Rothig az amerikai kortárs irodalmi termés egyre nagyobb része olvasható magyarul), a 21. Század Kiadó nem indította el volna új életműsorozatát, ha kihunyt volna a 2009-ben elhunyt szerző iránti érdeklődés. 

A magyarországi Updike-kultusz ismeretében meglepő, hogy van még munkásságának olyan darabja, amit nem adtak ki nálunk, az eredetileg 1992-ben megjelent Emlékek Gerald Ford elnökségéről-t olvasva azonban érteni véljük, miért maradt ki a sorból. A regény – címe dacára – vajmi keveset foglalkozik a Richard Nixon lemondása és Jimmy Carter megválasztása közötti, két és fél éves intermezzóban elnöklő Forddal és a vele kapcsolatos politikai játszmákkal, viszont annál részletesebben eleveníti fel egy elődje, James Buchanan életét, akit nemhogy a magyar olvasó, de még az amerikai sem ismer.

Pedig nem jelentéktelen időszakban került Buchanan a Fehér Házba: ő volt az utolsó elnök, aki a polgárháború 1861-es kitörése előtt kísérletet tett arra, hogy egyben tartsa a rabszolgatartás kérdése és a gazdasági érdekkülönbségek mentén kettészakadni készülő Egyesült Államokat. Buchanan, a déliekkel szimpatizáló, de az északi Pennsylvaniából származó politikus megrögzött középutas volt egy korban, ahol a középút egyszerűen nem vezetett sehová; az utolsó pillanatig igyekezett megtalálni a mindkét félnek elfogadható kompromisszumot – hiába. Történészek az egyik, ha nem a legpocsékabb amerikai elnökként tekintenek rá,

Jobban szólva regényének narrátora teszi ezt,  Alfred Clayton, akit egy történésztársaság folyóirata felkér a Ford-elnökséggel kapcsolatos reflexiói lejegyzésére. A New Hampshire-i leányfőiskola történelemprofesszora ehelyett zűrös hetvenes évekbeli magánéletéről mesél, el nem készült Buchanan-könyvének részleteit is bele-beleszőve az elbeszélésbe.

1992-ben, amikor a centrista Bill Clinton megválasztása azt ígérte, hogy az Egyesült Államok – és vele talán az egész világ – túllép a történelmi-politikai viszályokon, és a fogyasztói társadalom kiteljesedése elhozza az örök békét, a polgárháborús tematika talán nem volt aktuális. Ma viszont,

a déli államok elszakadásához vezető folyamatok nagyon is tanulságosak. Persze a 19. század és 21. század Amerikája igencsak különbözik: hiába hangoztatják egyre többen mindkét oldalon, hogy a késhegyig menő vitákat már csak a „nemzeti elválással” (national divorce), vagyis a liberális és konzervatív államok hivatalos elkülönülésével lehet feloldani, ennek nincsen realitása. Annak viszont van, hogy az állandósult társadalmi feszültség időről időre véres összeütközésekhez vezet, a türelmetlenség kultúrája pedig, a rituális öngyűlölettel fokozva, retrospektíve érthetetlenné teszi az amerikai történelem alakítóinak motivációit:

„A mai diákoknak, a televízió csilingelő bölcsödéjéből a szövegek rémisztő erdejébe belevetett kamaszoknak nincs türelmük az elődeikhez, és nemigen érdekli őket az a szeszélyes csoszogás, amely révén egy nép erkölcsi változáson megy át, és jó szándékú, jelentős férfiak keresik a legkisebb általános kárt okozó ösvényt a nyugtalanság és a versengő egyenlő érdekek hosszú sztázisa közepette.”

James Buchanan politikai pályájának szomorú történetét Updike nem önkényesen emeli be a könyvébe: kudarca Alfred apai, hitvesi, szeretői és írói csődjének allegóriája; és viszont. A főszereplő Nixon távozásának tájékán lép le neje és három gyereke mellől, hogy végre összeköltözhessen szerelmével, Genevieve-vel, akinek két lánya van, s a főiskola irodalomprofesszorának, a divatos francia dekonstrukcionista teóriákat hirdető Brent Muellernek felesége. Alfred őszintén hisz abban, hogy megtalálta a „Tökéletes Feleséget”, és régi és új családja között egyensúlyozva – valahogyan úgy, ahogyan Buchanan próbált egyensúlyozni a két Amerika között – megteremheti az idilli életet, amelyet az előző évtizedben felfedezett-forradalmosított (és Updike-tól megszokottan hosszasan ecsetelt) szexuális praktikák tesznek teljessé. Mire azonban Ford leköszön, Alfred és Genevieve kapcsolatának vége szakad. Ha nem is a társadalom determinálja a kudarcot,

„A Ford-éra a posztapokaliptikus csalódás időszaka volt, a rémisztő engedékenységé” – írja Alfred. Ma úgy mondanák, ekkoriban következett be egy korszakváltó vibe shift, a közgondolkodás, a közérzület, a kultúra hirtelen átfordulása. A felszabadulást, a világmegváltó álmokat, a „vízöntő korát” kiábrándulás követte, gazdasági válság, malaise, ideológiai puritanizmus.

Gerald Ford amerikai elnök a Fehér Házban, az Ovális Irpdában 1974. október 17-én (STR/AFP/Getty Images)

Updike hőse a főiskolán kipattant első szexuális zaklatási ügyhöz köti a korszakfordulót:

 „Lydia Biddle vádaskodása egy korszak végét jelezte, a szerelem szabad folyásának végét (…), a polgárjogi harc legalizálása annak az időszaknak a kezdetét jelezte, amikor a társadalom csikorgó tömbökké kristályosodik, melyek mind jogi fenyegetéssel akarják növelni a hatalmukat.” 

Vagyis mindazok a (főleg a fehér heteroszexuális férfi bűneihez kapcsolódó) fogalmak, amelyek ma nyugaton meghatározzák a közbeszédet,

Updike könyve ennek tettenérésében is nagyon aktuális a 2020-as évek elején. Amikor – sokan állítják, és talán nem is alaptalanul – csakugyan valamiféle vibe shift van folyamatban, gondoljunk csak a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború jelentette világtörténelmi pillanat, a Roe kontra Wade-ítélet felülbírálata vagy akár a Johnny Depp–Amber Heard-válás társadalmi hatására. Hogy ezek végső soron az előző korszak alaptendenciái ellen hatnak-e, vagy éppen erősítik és felgyorsítják-e azokat, persze még senki nem tudja megmondani.

A végső soron merőben régimódi Alfred szemében a Derridáért rajongó Brent Mueller, szeretőjének alattomos férje megtestesít mindent, ami fenyegeti világát és boldogságát. 

„(…) ellenszenvet éreztem a tésztás-dundi Jennifer iránt; romlott áru, minimum intellektuálisan megérintette az utált Brent Mueller, megfertőzte az antikanonikus dekonstrukcionista dumájával, ami mindent, ami ékesszóló, szép és klassz, propagandává lapított, és összebálázott a kukásnak.” 

Updike felettébb szórakoztató pariódáját adja a kritikai olvasatnak,

Alfred ugyanakkor nem tudja teljesen kivonni magát a Mueller-féle elméletek alól, ami James Buchanan életének újraírásában is megmutatkozik. Ha mással nem, azzal a felismeréssel gazdagszik általuk, hogy miképpen a volt elnök életét kutatva folytonosan elslisszan előle – mert nem is létezik – az objektív történelmi „igazság”, úgy nem csupán a vágyott idillt nem tudta megvalósítani, de évekkel később saját és élete szereplőinek viselkedését sem tudja visszavezetni erre vagy arra az okra. Valóban csak a szöveg létezik, egy jól-rosszul összetákolt szöveg, amiből nem annyira a valóság köszön vissza, mint a szerző pillanatnyi állapota.

Az Emlékek Gerald Ford elnökségéről-t valószínűleg kevesen neveznék az updike-i életmű csúcspontjának, de izgalmas, gondolatébresztő regény, stílusa a modorosságaival együtt is szép. A magyar kiadásnak egyetlen nagyobb hiányossága van: igencsak elkeltek volna a magyarázó jegyzetek, a 19. század amerikai történelemhez kevésbé konyító olvasók ugyanis a Wikipédia szorgos görgetése nélkül ugyanis nehezen fognak eligazodni a Buchanan korával foglalkozó részekben.