Scholz: Németország történelmi kihívás előtt áll a drágulás miatt

2022. július 04. 18:59

A német kancellár szerint ez a válság nem múlik el pár hónap alatt.

2022. július 04. 18:59
null

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni – jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.

A háború mindent megváltoztatott

A kancellár hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja „mindent megváltoztatott”, a világjárvány hatására szétzilálódott termelési láncolatok pedig még mindig nem álltak helyre, így

egyre nagyobb a bizonytalanság, az energia és a mindennapi élethez szükséges termékek egész sorának ára pedig erőteljesen emelkedik.

„Ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt”

Mint mondta, „ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt”, arra kell felkészülni, hogy „a helyzet nem változik a belátható jövőben”. Azonban a német társadalom erős, és az országot az eltérő érdekek méltányos kiegyenlítése és a közösségi szellem viszi előre. Erre kell támaszkodni most is, „csak akkor jutunk ki a válságból, ha közösen dolgozunk ki megoldásokat” – mondta Olaf Scholz.

A szociáldemokrata (SPD) politikus rámutatott, hogy kormánya az idén már több támogatási, tehercsökkentési programot indított, amelyek összértéke meghaladja a 30 milliárd eurót. A példák között említette, hogy júliustól nem kell fizetni a villamos energia árába beépített úgynevezett megújulóenergia-járulékot (EEG-Umlage), ami egy négyfős háztartásnak évi 300 euró megtakarítást jelent.

Sokat ígérő volt az első találkozó 

Kifejtette: a kormány ezt a munkát az érdekképviseletek, a központi bank (Bundesbank) és szakértők, tudósok bevonásával kívánja folytatni. Ezért kezdeményezték a hatvanas évek végén kialakult gazdasági válság idején alkalmazott úgynevezett összehangolt fellépés (konzentrierte Aktion) felújítását. Az első találkozó „sokat ígérő” volt, és továbbiak követik – mondta.

Nyitókép: Michael Kappeler / dpa-Pool / AFP

 

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2022. július 05. 16:15
"Scholz: Németország történelmi kihívás előtt áll a drágulás miatt" Szívóztatok Putyinnal "Herr Leber Wurst"! Remélem, beledöglöttök!
LancelotDuLac
2022. július 05. 15:28
A vén kurva Merkel öröksége, mert minden szarfaszú diktátorral üzletelt, még ezzel a rohadt magyarral is! Megérdemlik a németek a magyarok is hamarosan éhen döglenek!
Lanter
2022. július 05. 01:47
Németország faszt akart a szájába szivárványszinben most meg hüppögnek hogy lefojt a geci a torkukon mert mélytorkost akartak,hát bazdmeg soltz mi a faszra számítottál.....
józan paraszti ész
2022. július 05. 00:44
A háború és a járvány okozta kihívás legyőzhető, a hülyeségetek általi már sokkal nehezebb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!