Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Szerintük az emberi faj egységes, ezért a fajok keveredése biológiailag hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos. Nem olvasták az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, úgy tűnik.

A Magyar Tudományos Akadémia hatvanhét tagja peticíóban szólalt fel Orbán Viktor tusványosi beszéde ellen. Kijelentették, hogy a miniszterelnök emberi fajokról való beszédrésze hibás: „Az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos, katasztrófák sorát okozó eszmerendszert idéz fel.”
Hozzátették, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy

a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze”.
A tiltakozók között szerepel Lovász László, Ferge Zsuzsa, Rainer M. János, Pálinkás József, Radnóti Sándor, Vicsek Tamás és Szathmáry Eörs is.
Bár úgy tűnik, hogy az MTA tagjai szerint nincsenek, viszont még az ENSZ által elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában (a hivatalos fordításban) is többször emberi fajokat emlegetnek.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher