Egy nő negyvenévesen tudja meg, hogy örökbe fogadták, és elhatározza, hogy felkutatja a biológiai családját. Tari János nemzetközi fesztiválokon sokszorosan díjazott dokumentumfilmje nem csak egy nyomozás története, megrendítő módon beszél arról is, milyen titkokat rejt a vérségi kapcsolat.
Írta: Deák-Sárosi László PhD, filmesztéta, a Magyarságkutató Intézet munkatársa
Nemrég mutatták be Tari János filmrendező, néprajzkutató egyetemi docens dokumentumfilmjét egy hazai, több évtizeddel ezelőtti, titokzatos örökbefogadási történetről. Három budapesti nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál programválogatói utasították el az alkotás vetítését, egy esetben azzal az indokkal, hogy túl sok benne a titok, nem mindenre derül fény a végére, nincs katarzis. A filmet ugyanakkor a közönség hazai vetítéseken, mozis és filmklubos alkalmakon jól fogadta, külföldön pedig több fesztiválon is díjat nyert. Aktualitását nem csupán a napokban is gyarapodó külföldi szakmai elismerések adják, hanem a témája és a lebilincselő szerkesztése, illetve rendezése. Jómagam több örökbefogadási történetről olvastam, hallottam vagy láttam ilyen témájú játék- és dokumentumfilmeket is, de ez, a mindössze 39 perces alkotás volt számomra az egyik legtanulságosabb és legmegrázóbb.
Az alapszituáció az, hogy egy kétgyermekes anya negyvenévesen, véletlenül megtudja, hogy ő valójában örökbefogadott gyerek. A férjét annyira sokkolja ez a tény, hogy elválik, otthagyja a családját. A nő a nevelőanyjától nem sok információt kap az örökbefogadása körülményeiről, a titkok megfejtésének szándékát évekig magában hordozza; majd miután a nevelőanyja 2021-ben koronavírus-fertőzésben meghal, nyomozni kezd. Múltjának kutatásában a dokumentumfilm másik főszereplője, Mágoriné Andrea segít a szülővárosa lakosainak kiváló ismerőjeként.
Nem minden marad titok az asszony és a néző előtt sem; a főszereplő kideríti, hogy a nevelőanyjának az 1960-as évek végén született egy kislánya, aki néhány nap után elhunyt, és helyette, titokban fogadtak örökbe egy ugyancsak néhány napos kislányt (őt, magát), akit még át is neveztek az elhunyt lélekről Orsolyának.
Pedig nem került rossz körülmények közé, szerették, gondosan felnevelték. Csak Orsolya nem értette, miért más ő kissé, mint a család többi tagja, köztük a kistestvére – később a nevelőanya maga is szült egy gyereket –, és miért más dolgok, tevékenységek iránt vonzódik, mint ők?
Ha mást nem is közvetítene ez a film, mint hogy hitelesen és meggyőzően bemutatja, mennyire fontos a vérségi kötelék, már megérné megnézni, ám ennél sokkal többet ad. Jól szerkesztve, az élet dramaturgiájához is igazodva a „ki vagyok én?” kérdéskör részleteire ad tanulságos és megrendítő válaszokat, de nem didaktikusan, hanem jól adagolt képi és verbális információkkal, átélhető nyilatkozatokkal, beszélgetésekkel, helyzetekkel, felismerésekkel, képi és zenei ritmussal, amelyet a kísérőzeneként választott Kodály cselló-szólószonáta is tovább fokoz.
Nyakamon ül egy halott lélek – előzetes
A Nyakamon ül egy halott lélek antropológiai témájú, oknyomozó dokumentumfilmként indul, de tartalmaz egy terápiás szálat, a főszereplő megtisztulását, katarzismegélést. Valamilyen nyugvópontra tehát elérkezik az oknyomozás és a film története, és ennek a néző is részesévé válik.
Továbbra is azt emelném ki, mennyire fontos Orsolya életében az, hogy megtudja, kik vagy kik voltak a vér szerinti szülei, legközelebbi hozzátartozói. Erős tehát a vér hívó szava, még ha ezt manapság sokszor sokan megkérdőjelezik:
Mindenki ösztönösen szeret tartozni kisebb-nagyobb közösségekhez: társhoz, családhoz, települési, szakmai vagy érdeklődési alapú csoporthoz, nemzethez.
Akik a nemzet fogalmát, összetartó erejének létjogosultságát esetleg kétségbe vonják, azokat szeretném emlékeztetni arra, hogy a nemzet a legnagyobb vérségi kötelék. Ádámról és Éváról persze minden ember rokon, de a valóban megélhető legtágabb – és rokoni – nagyközösség a nemzet. Néhány éve egy felmérésben olvastam, hogy Magyarországon, a magyar anyaországban élő emberek közül minden második székely ősökkel is bír. Nyilván, az összlakosság magyar felmenőit tekintve ez az arány még nagyobb, akár 90 százalék is lehet. Nem arról van szó, hogy ne lenne keveredés a szomszéd népekkel és kisebb mértékben másokkal is, hanem arról, hogy akár egy kisebb arányú, távoli magyar felmenő alapján is megszólíthat – és meg is szólít minket – a vér szava. Lehet a nemzet kötelékétől igyekezni távolodni, nem létező világpolgári és egyetemes érdekek hamis bűvöletében, de lehet összetartani is, és nem csupán regionális, állampolgári vagy nyelvi alapon, hanem a közeli-távoli rokonság alapján is. Nemrég azt is olvastam, hogy az egyik közép-ázsiai, távolról velünk, magyarokkal rokon nép fiai, közülük még az írástudatlanok is, számontartják az őseiket 36 generációig visszamenőleg.
Már rég foglalkoztat, hogy egyesek milyen módon próbálják meghatározni a nemzeti összetartozás alapját, és ezek közül melyik valóban érvényes. Könnyű, persze, legelőször épp a vérségi összetartozást mint alapot elvetni, hiszen Magyarország az évszázadok során befogadó ország volt. Összetartó erő a Szent Korona, illetve az volt megszüntetéséig a magyar nemesség, amelybe például nyolc évszázadon át a horvátok is beletartoztak: a horvát felsőbb rétegek jogilag magyar nemesnek számítottak.
Láttunk, tapasztaltunk mind a mai napig magyar nyelven ellenmagyarkodást; ez a nem őszinte módon vállalt vagy kommunikált identitásra utal. Amikor már az alapvető dolgokat elvetik – és itt a két legfontosabbra gondolok, mint a rokoni és a Szent Korona védelme alatt való természetes, eleve adott egység –, és minden választható, közmegegyezéses, idegenül konszenzusos alapú, utána csak idő és fokozatosság kérdése, hogy a magyar nemzeti összetartozás ne jelentsen mást, mint a válogatott labdarúgócsapatnak való szurkolást – vagy végpontként az ellene szurkolást…
Látszólag távolra jutottam az ismertetett filmtől és témájától, miközben annak története épp ilyen mély összefüggésekre mutat rá érzékeny és árnyalt módon. Számít tehát a vérségi kapcsolat, ami akkor is befolyásolja életünket, ha nem tudunk róla, talán épp egy legálisan lebonyolított, de titkos örökbefogadás miatt. Orsolya sokáig nem volt tisztában vidéki, kisvárosi, gyökereivel, de értelmiségi családban nevelkedve is a vidék, természet iránt vonzódott, szakmailag a néprajzi és antropológiai témák érdekelték. Legalább kiderült, nem véletlenül. És bár a filmben valóban nem kapunk minden titokra megfejtést, de amelyekre igen, azok is a katarzist, a megtisztulást szolgálják.
***
Tari János rendezését eddig negyven nemzetközi filmfesztiválra nevezték, számos díjat nyert. Közülük néhány példa:
Legjobb dokumentumfilm, Calgary, Kanada
Legjobb női történetnek járó díj, Gangtok, India
Legjobb dokumentumfilm, New York, USA, Cult Critic
Legjobb dokumentumfilm nőkről, Kalkutta, India
Doc Without Borders Research: Legjobb kutatás, Toronto, Kanada
Kiemelt dicséret, dokumentumfilm kategória, Niagara Falls, Kanada
Legjobb film nőkről, „Knight of the Reel” (’a filmtekercs lovagja’), Hyderabad, India
A Mountain View 7. évadának díja: Legjobb nevelési film
Virgin Spring Cinefest (VSC) 54. évadának díja: Legjobb forgatókönyv
Oasis International Film Festival (OIFF) 7. évadának díja Nők filmen kategóriában
Újabb díj a „Knight of the Reel”-en: Legjobb nevelési film.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina hosszabb lélegzetű interjút adott a Blikknek. Ebből szemlézünk.
Egy hajléktalan által befogadott transznemű fiatalról és kettejük kapcsolatáról tett közzé dokumentumfilmet a 444.
Ha vért e szörnyek nem is ontanak, de sokszor nőket és gyermekeket tesznek roncsokká azért, hogy beteges vágyaikat kielégítsék. Krupincza Mariann írása.
Zoltán nem tudta feldolgozni a gyászt.
A New York-i ötvenhatosok egy életen át a forradalom emlékét ápolják. Kifogyhatatlan lendülettel idézték fel személyes történeteiket, amikor felkerestük őket.
A bizarr incidens mögött egy bombafenyegetés áll.
Akinek van pénze Ukrajnában, az kifizeti, hogy ne vigyék a frontra, akinek nincs, az megy a húsdarálóba.
