Menczer Tamás Magyar Péternek: „Ha hibázol, emberek halnak meg”
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Az önkormányzat cégeiben megjelent a józsefvárosi vitorlásmutyi egyik főszereplője, és az erzsébetvárosi bitcoinbányász, aki kénytelen volt lemondani a mandátumáról, s ezen még Baranyi Krisztina is megrökönyödött.
Bundula Csaba és Baranya Róbert írása
Elképesztően zavaros viszonyok alakultak ki mostanra a ferencvárosi önkormányzatban. Az utóbbi hetekben a helyi média körüli botrányok miatt került be a IX. kerület az országos hírekbe, de valójában a 2019. októberi választások óta tart az áldatlan állapot, amelyek most kulminált.
Az már önmagában is a helyzet abszurditását mutatja, hogy a polgármester már-már kíméletlenebb harcot folytat a saját koalíciójával, politikai családjával, mint az ellenzékben lévő Fidesz-KDNP-vel. Baranyi Krisztina július 12-én Facebook-posztban panaszkodott arra, hogy aznapra már másodszorra hívta össze a képviselő-testület ülését, hogy a polgármesteri vétó nyomán döntsön újra a helyi sajtó szabadságának garanciáiról, a 9 Magazin kirúgott főszerkesztőjének, Vágvölgyi B. Andrásnak a visszahelyezéséről, továbbá a médiacég új vezetőjének a visszahívásáról.
A viszonyokról egyébként sokat elárul, hogy ez utóbbi esetben nem nevezi meg az illetőt, Hoffmann Györgyöt, hanem mint „Kálmán Olga férjéről” beszél, utalva arra, hogy cégvezető DK-s nyomásra kerülhetett a pozíciójába, hiszen az egykori tévés műsorvezető most a Gyurcsány-párt színeiben koptatja a parlament padsorait.
Majd arról ír a polgármester, hogy első alkalommal határozatképtelen volt a testület, másodszor pedig – ugyanezt a fordulatot használva – „Kálmán Olga férjének” kinevezését kellett újratárgyalni, ám ezúttal ez a javaslat nem kapta meg a szükséges többséget, mert a momentumos képviselők meggondolták magukat, és Baranyi mellé álltak.
Információink szerint a momentumosok azt követően változtatták meg a véleményüket, hogy a polgármester tárgyalt erről az új elnökkel, Gelencsér Ferenccel, és abban állapodtak meg, hogy a Momentum Baranyi támogatásának a fejében
S miután hosszú és parttalan vita után a szocialista Torzsa Sándor érzékelte, hogy Hoffmannt nem szavazzák meg – fogalmazott a polgármester –, otthagyta az ülést, őt követte az egyik Dk-s képviselő, majd a fideszesek. Így újra határozatképtelen lett a képviselő-testület, az ülést be kellett zárni – zárul a bejegyzés.
ezért nincsenek új tévéműsorok és nem jelenik meg új lapszám, és az újságírók sem kapnak addig fizetést, amíg nem rendeződik az ügy. S bár úgy tűnik fel, Baranyi amazonokat megszégyenítő módon küzd a sajtószabadságért Ferencvárosban, valójában nem ez a helyzet, hiszen nem engedi be a médiacég felügyelőbizottságába a Fidesz jelöltjét, a magazin korábbi főszerkesztőjét, Veres Lászlót.
Egyébként az utóbbi testületi üléseken nem csak ezek a csapások érték Baranyi Krisztinát. Az egyik momentumos képviselő, Mátyás Ferenc arról tájékoztatta a képviselőket, valamint a polgármestert, hogy a ferencvárosi vagyonkezelő alkalmazza azt a Gőz Gabriellát (Gyurcsány Ferenc korábbi sajtótitkárát), aki mint a káptalanfüredi vitorlásmutyi kiötlője került be több mint egy évvel ezelőtt a hírekbe.
Gőz ugyanis a józsefvárosi önkormányzat egyik cégének az élén állt, de amikor kiderült, hogy a nonprofit zrt. bérbe adta a kerület balatoni gyerekstrandját egy vitorlásegyesületnek – és a hírek szerint a tender megfogalmazója és nyertese ugyanaz a személy –, lemondott posztjáról.
A ferencvárosi Fidesz frakcióvezetője, Gyurákovics Andrea pedig azzal sokkolta a testületet, beleértve Baranyit is, hogy az erzsébetvárosi bitcoinbányász, Borka-Szász Tamás – aki kénytelen volt lemondani az önkormányzati mandátumáról, miután kiderült, hogy a VII. kerületi polgármesteri hivatalban működtette az áramfaló számítógépeit – a ferencvárosi szociális foglalkoztatóban tölt be pozíciót.
Így nem túlzás, hogy
Ennek a veszélyére ugyan maga Baranyi is panaszkodik, de a kabinetjét ő is telepakolta kutyapárti aktivistákkal, a választáson őt támogató Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület pedig külsős bizottsági helyekhez jutott.
Gyurákovics elmondta a Mandinernek, hogy Baranyit felelősség terheli ezekért a botrányos személyi ügyekért. Ha tudott róluk, az a baj, ha nem, akkor pedig az. Egy polgármesternek ugyanis tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik a kerületében – érvelt. A frakcióvezető szerint Baranyinak a Facebook-politizálás helyett irányítania kellene végre a kerületet, de az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, képtelen erre, nem tud a saját politikai közösségével sem normálisan együttműködni.
A médiaügyekről Gyurákovics kijelentette, teljesen értelmetlen volt ilyen bonyolult, átláthatatlan és drága rendszert működtetni. Nincs szükség a médiacégre, a párhuzamosságokat megszüntetve lehetne egy kézben is tartani a tévévezetői, illetve a lapfőszerkesztői feladatokat.
Vágvölgyi B. Andrást azonban a Fidesz sem fogadja el, hiszen a frakcióvezető szerint az újságíró – a sajtószabadság nevében – arra használta fel a magazint, hogy kőkemény kormányellenes cikkeket jelentessen meg, és például bántóan írt a testvérvárosukról, Sepsiszentgyörgyről is. A lapban az jelent meg, hogy a ferencvárosiak erdélyi látogatása nem szólt másról, mint hogy a küldöttségek degeszre zabálják magukat, és annak örült Vágvölgyi B., hogy a helyi futballcsapatban nem volt székely, így nem kellett a székely himnuszt meghallgatniuk.
A 18 tagú képviselő-testületben jelenleg hivatalosan 12 főből áll a városvezetés, ide tartozik a polgármester mellett a négyfős DK-MSZP-, valamint a héttagú Új Pólus frakció, amelyben a Momentumnak négy, az LMP-nek, Jobbiknak, Párbeszédnek 1-1 politikusa van. Folyosói pletykák szerint a nyári uborkaszezonban azonban ezt az alakulatot elhagyta
Rajtuk kívül van az öt képviselőből álló Fidesz-KDNP-frakció, illetve a lokálpatrióták színeiben bejutott Deutsch László, aki egyik politikai oldalhoz sem tartozik, mindig az adott előterjesztéstől függ, hogyan szavaz.
Külsős alpolgármester a kerületben a választásokon általában viszonylag jól szereplő Kutyapárt alelnöke. Ahhoz képest, hogy csupán két alpolgármester dolgozik a kerületben, Döme Zsuzsának, alias Suzynak meglehetősen szűk a portfóliója, hiszen a kultúra – a saját ízlés szerint talál ki különböző költséges rendezvényeket – mellett alig foglalkozik mással, bár tény, a kábítószer-ellenes egyeztető fórum vezetőjeként ő a drogstratégiáért felelős városvezető is, ami önmagában is azt mutatja, milyen abszurd viszonyok alakultak ki Ferencvárosban.
Így a következő testületi üléseken is hatalmas adok-kapokra kell felkészülniük a politikusoknak. Ráadásul szerdán a Fradi is kikapott a Groupama-arénában a pozsonyi Slovantól, így gyűlnek a komor fellegek a IX. kerület egén.
A ferencvárosi képviselő-testület és a polgármester között évek óta dúl a háború, amelynek számos fejezetét ismerhette meg a közvélemény. Sajátos politizálásának eredményeképpen teljesen kihátrált mögüle a szivárványkoalíció.
Emlékezetes volt például a maratoni hosszúságú 2020 szeptemberi testületi ülés, amelyen Baranyi nagyjából mindenkivel összeveszett. Először a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató új ügyvezetőjének kiválasztása kapcsán kezdődött el az egymásra mutogatás, majd a Bakáts tér felújítása körüli vitával folytatódott.
A baloldali többség egyik esetben sem támogatta javaslatait, így ő először a testületi ülésen, majd a Facebookon ment neki a Momentumnak, és mindenki másnak.
Az önkényes vagdalkozásra jó példa volt, hogy Baranyi 2021 januárjában kirúgta a Pinceszínház igazgatóját Soós Pétert, miután kiderül, hogy főállású oktató lesz a „Vidnyánszky-féle” Színház és Filmművészeti Egyetemen. Soósnak 2023-ig tartott volna a szerződése, de ez a polgármestert nem érdekelte. Baranyi arra hivatkozott, hogy az igazgató nem tájékoztatta az önkormányzatot az oktatói tevékenységről.
miután a testület nem támogatta Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház korábbi gazdasági igazgatójának pályázatát a színház élére, ehelyett Sztarenki Pált, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egykori művészeti vezetőjét nevezték ki a posztra.
Baranyi ekkor sem hagyta ki, hogy mindenkibe belerúgjon, bolsevik eljárást emlegetve.
2021 tavaszán azzal verte ki a biztosítékot, hogy nem akadályozta meg, hogy a kerületben az Egyesült Államokból indult szélsőbaloldali, szobrokat döntő és gyújtogató Black Lives Matter (BLM) mozgalomnak állítsanak köztéri szobrot, amellyel azonban pont az történt, mint amit a BLM hívei tettek az USA-ban az ottani szobrokkal.
De a polgármester bírálta az 1956-os forradalomról megemlékező Fradi-szurkolókat is, és majdnem tettlegességig fajuló vitába keveredett a jobbikos képviselő Szilágyi Zsolttal, akit konkrétan lenácizott.
Hatalmas vita kerekedett abból is, hogy Baranyi megvétózta
Baranyi szerint ugyanis mindez az önkormányzatnak mintegy nyolcvanmilliós többletkiadást jelentene évente, és ő nem adhatja nevét egy ilyen „gátlástalan” lépéséhez.
Miközben azonban igyekezett megakadályozni a képviselői tiszteletdíj-emelést, egy másik javaslatban alpolgármestere, a Kétfarkú Kutyapártos Döme Zsuzsa fizetését 1,1 millió forintra emelte volna. A mostani torzsalkodás előtt abból lett feszültség, hogy a képviselő-testület nem szavazta meg a költségvetés módosítását, amelyben olyan tétel is szerepelt, mint egy önkormányzati kávézó-nyilvánosvécé-komplexum.
(Nyitókép: Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a IX. kerület polgármestere beszédet mond a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett tüntetésen a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren 2021. június 5-én.MTI/Balogh Zoltán)