Észak-Korea szerint propaganda-léggömbökkel hurcolták be hozzájuk a koronavírust

2022. július 01. 12:25

Észak-Korea május 12-én ismerte el hivatalosan, hogy megjelent az országban a koronavírus.

2022. július 01. 12:25
null

Dél-koreai aktivisták évek óta léggömbökkel juttatják át propagandaüzeneteiket a két ország határán, és Phenjan gyakran kifogásolja ezt a tevékenységet, illetve azt, hogy a szöuli vezetés semmit sem tesz ellene – sugallta pénteken az észak-koreai állami média.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium kizártnak nevezte, hogy a vírus a léggömbökkel jutott volna be Észak-Koreába.

Az észak-koreai állami média a járványügyi központra hivatkozva azt írta, hogy a határhoz közeli Iphóból jelentették az első megbetegedéseket, és néhány itteni lakos hurcolhatta be a fertőzést a fővárosba, Phenjanba. A központ szerint egy 18 éves katona és egy ötéves kisgyermek „idegen tárgyakkal” került kapcsolatba Iphóban április elején, később pedig pozitív lett a tesztjük a koronavírus omikron variánsára.

Óvatosságra int a járványügyi központ a határon keresztül érkező „idegen tárgyak” kapcsán

A járványügyi központ arra utasította a helyieket, hogy legyenek óvatosak a határon keresztül érkező "idegen tárgyakkal”, és azonnal értesítsék a hatóságokat, ha ilyet találnak. 

Észak-Korea korábban azt állította, hogy a hóesés és a költöző madarak is terjeszthetik a koronavírust. Phenjan óvintézkedésként még azt is megtiltotta az embereknek, hogy belemenjenek a tengerbe.

Május 12-én ismerték el a vírus jelenlétét

Külföldi szakértők ezzel szemben azt állítják: a vírus azt követően jelenhetett meg Észak-Koreában, hogy az januárban rövid időre megnyitotta Kínával közös határát a teherforgalom előtt. A járvány fővárosi terjedéséhez egy katonai parádé és más tömegrendezvények is hozzájárulhattak.

Észak-Korea május 12-én ismerte el hivatalosan, hogy megjelent az országban a koronavírus. Phenjan májusban rendkívüli állapotot hirdetett, és országos zárlatot rendelt el a járványhelyzet miatt.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay 
 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2022. július 01. 20:44
Ki tudja? Ki tudja, hogy kerül pont a tojató, liba tenyésztő farmjainkra a madárinfluenza, pont a sertés telepeinkre a sertés pestis és pont a marhahizlaldákba, tejelőtehenek közé a kergemarhakór? A nyugatról hozott takarmánnyal, vagy annak csomagolásával? A Margitsziget füvére és Dél Magyarországra a Dengue lázzal, ill krími-kongói vérzéses lázzal fertőzött kullancs?
pandalala
2022. július 01. 18:26
Vagy hiperszónikus vírusvetőkkel.
ujujuj
2022. július 01. 16:34
És ki költött százmilliómilliárdokat közpénzből propagandaléggömbökre? Hát a zorbán!!!!4! Azért olyan jó, hogy az ürgebőrbe varrt kémjelentéseket valaki élőben is előadja. Szórakoztató, kár, hogy koreaiak milliói szenvednek benne.
abdullaji
2022. július 01. 12:56
orrban vigtor reszim pont ojan mind a koreaji
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!