A háború befejezését sürgette Ferenc pápa és Ursula von der Leyen a vatikáni találkozójukon

2022. június 10. 14:39

Az egyházfő a háború mellettaz éghajlatváltozásról is eszmét cserélt az Európai Bizottság elnökével.

2022. június 10. 14:39
null

A valamivel több, mint húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért. A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa és Ursula von der Leyen az éghajlatváltozásról, valamint a fenntartható építkezési projektekről is eszmét cserélt.

Az Európai Bizottság elnökét Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, valamint Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta.

Érintették az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet, valamint az élelmiszerválság következményeit a konfliktus elhúzódása esetében.

A találkozókon témaként szerepeltek a májusban lezárult „Konferencia Európa jövőjéről” című programsorozat eredményei.

Ursula von der Leyen a közösségi oldalán közölt fényképet a találkozóról, a fotón látszik, hogy Ferenc pápa a térdfájása miatt kerekesszékben ülve fogadja őt. „Azokkal vagyunk, akik Ukrajna pusztítása miatt szenvednek. A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába” – jegyezte be közösségi oldalán Ursula von der Leyen.

Egészségügyi okok miatt elhalasztják Ferenc pápa afrikai útját

A Szentszék pénteken bejelentette, hogy elhalasztják Ferenc pápa július 2. és 7. között tervezett útját a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Szudánba. A közlemény szerint az egyházfő „orvosai tanácsát követi annak érdekében, hogy ne váljanak hiábavalóvá a térde gyógyítását célzó eddigi terápiák”.

(MTI)

Nyitókép: VATICAN MEDIA / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. június 11. 13:21
"A háború befejezését sürgette Ferenc pápa és Ursula von der Leyen a vatikáni találkozójukon" Jó, rendben, akkor fejezzék be a háborújukat!
irondome
2022. június 10. 18:24
„Azokkal vagyunk, akik Ukrajna pusztítása miatt szenvednek. A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába” – jegyezte be közösségi oldalán Ursula von der Leyen. A képmutatás netovábbja! Akkor talán fejezzék be a Zelenszkij maffia folyamatos felfegyverzését és az EU lenullázását az öngyilkos szankciókkal!
Takagi
2022. június 10. 16:40
Képmutatás.
kata56
2022. június 10. 15:53
Nem azer..de ursula igazan feltehetett volna a fejere egy fekete csipkefatylat.. Meg jol is allt volna neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!