A volt uniós biztos arra rámutatott, hogy a február 24-én megindított orosz invázió kimozdította a medréből ezt a folyamatot, mivel Ukrajna egy politikai tagság iránt folyamodik.
„Kijevnek most nem az EU fogyasztóvédelmi szabályozására lenne szüksége, hanem arra, hogy politikailag fogadják be.”
Balázs szerint úgy tűnik, Olaf Scholz, Emmanuel Macron, Mario Draghi, valamint Klaus Ioannis csütörtöki ukrajnai látogatása során a német, a francia, az olasz és a román politikus ezt meg is értette. „Az uniós vezetők arról beszélnek, hogy politikai bátorítást kell adni Ukrajnának” – hangsúlyozta.
Párizs vetette fel a fokozatos tagság gondolatát
Az egykori külügyminiszter kitért arra is: