Németh Zsolt: Véget kell vetni az öldöklésnek – és nem akarjuk a Szovjetunió visszaállítását

2022. június 20. 19:07

A külügyi bizottság elnöke szerint indokolt lenne összehívni az Európa Tanács tagállamai vezetőinek negyedik csúcstalálkozóját.

2022. június 20. 19:07
null

„Mivel az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt drámai helyzetbe került a világ, elérkezett az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep” – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának első munkanapján az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.

Németh Zsolt, a közgyűlés magyar delegációjának vezetője kijelentette:

mielőbb véget kell vetni az öldöklésnek, a háború már eddig is jelentős számú áldozatot követelt. Katonai, gazdasági, politikai és társadalmi következményei katasztrofálisak.

Szavai szerint látni kell, hogy a régi világrend megszűnőben van, amelyet új világrend követ. Az 1975-ös Helsinki Záróokmányban rögzítettek szerinti világrend a végéhez érkezett – jelentette ki.

„Semmiképpen sem akarjuk a Szovjetunió helyreállítását”

„Amiben mi, közép-európai országok egészen biztosak vagyunk: semmiképpen sem akarjuk a jaltai típusú, érdekszférákon alapuló világrend visszatérését. Semmiképpen sem akarjuk a Szovjetunió helyreállítását” – fogalmazott.

Kijelentette: a jelenlegi helyzetben indokolt lenne összehívni az Európa Tanács tagállamai vezetőinek negyedik csúcstalálkozóját. Amennyiben az Európa Tanács él ezzel a lehetőséggel, fontos szerephez juthat az új politikai felépítés kialakításában – hangsúlyozta Németh Zsolt.

Tiny Kox, a PACE elnöke az ülésszakot megnyitva arra kérte a közgyűlés tagországait, ne szokjanak hozzá ahhoz, hogy háború van Ukrajnában, valamint arra, hogy segítsenek véget vetni az ukrán nép szenvedéseinek, és továbbra is tanúsítsanak szolidaritást.

Kijelentette:

a háború soha nem válhat új normalitássá,

majd pedig felszólította az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul vessenek véget az Európai Tanács tagállama, az Ukrajna elleni agressziónak.

„Úgy gondolom, hogy a közgyűlésnek mint politikai motornak szerepet kell játszania a multilaterális architektúra megerősítésének folyamatában” – fogalmazott Kox, majd üdvözölte, hogy a májusi torinói miniszteri találkozó egyhangúlag támogatta az Európa Tanács tagállamai állam-, illetve kormányfőinek negyedik csúcstalálkozójának mielőbbi megszervezését.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/AP/George Ivanchenko

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus
2022. június 21. 08:52
..lemaradt: Néhány tíz millió dollárt kihúztak Megyessy közreműködésével a zsebéből.
misi53
2022. június 21. 06:50
Ez hülye ,a szu. Ideológiai alapon működött ! Egy két nyomorult dk-s akarhat már csak kommunizmust!
Kivűlálló
2022. június 21. 01:10
Ukrajna és az EU is rászolgált arra amit kap! Egyiket sem sajnálom, az oroszokat pedig megtudom érteni!
Vikijo
2022. június 20. 23:23
A jelenlegi helyzetben a nem NATO tag szomszédok és volt tagköztársaságok reális veszélyben vannak. Ezért gyorsan fel kell cserélni a skandináv NATO tagjelölteket a tagságukat ellenzőkkel hogy mentsük ami menthető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!