Tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának az Európai Bizottság

2022. június 17. 12:42

Feltételként szabnák meg, hogy az ország számos reformot hajtson végre.

2022. június 17. 12:42
null

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státuszt Ukrajnának, azzal a feltétellel, ha az ország számos fontos reformot végrehajt – jelentette be Ursula Von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken.

 Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint

Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt,

az ország évek óta fokozatosan közeledik az EU-hoz.

”Kijevnek számos területen további lépéseket kell tennie”

„Ukrajnát, mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra” – hangsúlyozta Von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. „Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy Kijev számos területen további lépéseket tesz” – tette hozzá.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eva-Anna
2022. június 17. 18:56
Ha ukraina belep az EUba, es valaki mentamadja, Minden EU orszagnak segitenie kell katonailag is!!!! Mint a Nato ban. Igy akarja bekerangatni az EUt a haborujaba az oroszok Ellen!
kulalak
2022. június 17. 17:47
Nincs, nem is létezik az EB. Csak szócsövek vannak, bábok, niemandok. A szerződéseket nem ismerik, nem olvasták, nem értik. Ha mindenre bólogatnak, akkor nincs értelme a szerződések őreinek hívni a bagázst. Legyen inkább Egyetértő Banda, vagy Elvtelen Betéti társaság.
formaegy
2022. június 17. 17:06
A puccosseggű még 14 ezer embert gyilkoljon le, a büdös gyilkos USA, és a büdös gyilkos EU(, EB vezetők kutyája legyen, térdeljen és szopjon. Mást úgy sem tudna felmutatni. Ez az Eu-s érték, ezt maximálisan megteszi. Büdös gyilkosok!
madar299
2022. június 17. 16:41
Ha Ukrajna be , akkor M.o. azonnal ki ! - a világ összes pénze is kevés nekik - kőkemény befizetőkké válnánk - helyettük is nekünk kellene hitelt felvenni és törleszteni - 4-5 millió "ukrán-merci" járna rajtunk keresztül-kassul , oda-vissza - közbiztonság ? /felejtős/ , lopás , rablás , erőszak . . . Remélem ezt még az unokáimnak sem kell átélni .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!