Eldőlt: az EU 2027-ig meghosszabbította az ukrán menekültek védelmét

A döntéssel több mint négymillió ukrán menekült maradhat jogi védelem alatt az Európai Unió területén.


A döntéssel több mint négymillió ukrán menekült maradhat jogi védelem alatt az Európai Unió területén.


Csehországban jelenleg 368 ezer ukrán menekült él ideiglenes védelmi státusszal.


Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő Bayer Zsolt műsorában rámutatott, hogy a Tisza-vezér múlt héten „egyszer sem talált be a munkahelyére”.


Az Európai Unió Tanácsa júniusban tárgyalja majd a menekültek jogi státuszának helyzetét.


A sok Ukrajnáról szóló moralizálás mögött az összes nyugati sunyi a másik pénzére pályázik.


Ugyanolyan védelmet kellene biztosítani számukra, mint más kisebbségi csoportoknak, például a roma közösségnek és az LMBTQ+ személyeknek.


Ezek közül is a legundorítóbb a közvéleményt formálni képes fajta, az ún. írástudó, aki arra is vetemedni képes, hogy ki- és felhasználja az úszók és vívók hatalmas sikereit.


A szövetsapkának egyedi díszítő mintája van, amely a gazdagságot, a hatalmat és a társadalmi státuszt jelzi.


A NAZK Magyarország kérésére jelentette be az ideiglenes felfüggesztést.





