Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Mark Milley egy állóháború kialakulásának ehetőségét sem zárja ki Ukrajna és Oroszország között.

„Az ukrajnai háború következő néhány hete döntő fontosságú lesz” – idézte Mark Milley amerikai vezérkari főnökököt, az egyesített bizottságának elnökét az Index.
„Elképzelhető, hogy az egyik fél magabiztos győzelmet arat, de az is lehetséges, hogy állóháború alakul ki, és folytatódnak az összecsapások a Donbaszban” – hangsúlyozta a vezérkari főnök.

Hozzátette azt is:
mivel mind az ukránok, mind az oroszok súlyos veszteségeket szenvednek ezekben a napokban – írta a portál.
Nyitókép: ARIS MESSINIS / AFP
