Szavai szerint ennek két lehetséges iránya van:
vagy pótolni kell alternatív forrásokból a kieső mennyiséget, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor hozzá kell segíteni Ukrajnát az export fenntartásához.
Erre tekintettel Magyarország vetőmagokkal segíti a kárpátaljai gazdálkodókat, kukoricából tíz tonnával, burgonyából öt tonnával, napraforgóból fél tonnával, így támogatva a helyi ellátást és az exportkapacitásokat – mondta.
Az élelmiszerhiány jelentős áremelkedést okoz
A miniszter kitért arra is, hogy az élelmiszerhiány jelentős áremelkedést okoz, amit az is jól mutat, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) árindexe rekordmértékben, egy év alatt 21 százalékkal emelkedett.