Belengette nagy tervét a Tisza Párt, de a számok azt mutatják, ez csak egy blöff lehet

Búcsút mondhatnánk az egykulcsos adórendszernek.

„Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra” – írta közösségi oldalán Magyarország első női köztársasági elnöke.
Novák Katalin, Magyarország első női köztársasági elnöke egy Áder János leköszönő államfővel közös képet osztott meg kedd délelőtt a közösségi oldalán.
A fotó mellé fűzött kísérőszövegből kiderült, hogy megtörtént az „őrségváltás”: Novák átvette elődjétől a Sándor-palota kulcsát.
„Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra.”
–hangsúlyozta a márciusban megválasztott, május 10-én pedig hivatalba lépő köztársasági elnök.
Végül azzal zárta a bejegyzését, hogy megköszönte Áder János elmúlt tízéves munkáját.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, kedden kezdte meg munkáját Novák Katalin. Megbízatása öt évre szól.
Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala