Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán

2022. május 14. 17:44

Az átadón Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere köszönetet mondott a kormánynak.

2022. május 14. 17:44
null

Átadták a budapesti M3 metróvonal központi szakaszán a felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat, így szombaton délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a metró a déli szakaszon.

Karácsony: Budapest mindannyiunk közös otthona

– hangsúlyozta a felújított szakasz ünnepélyes átadásán Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely felidézte, hogy a beruházás az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg.

A főpolgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, amiért elindította a projektet,  megköszönte továbbá a főváros cégeinek és a kivitelezőknek az „elképesztő munkát”, amellyel határidőre sikerült átadni a három állomást. Mint kiemelte, a három felújított megállót akadálymentesítéssel látták el. Ez nemcsak gyakorlati kérdés, hanem egyfajta filozófia is: „Budapest mindannyiunk közös otthona” – fogalmazott. Karácsony Gergely köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért is, hozzátéve:

folytatni szeretné a párbeszédet a kormányzattal a következő metrófejlesztésekről.

„A most felújított megállók sok kulturális idézetet hordoznak: a Kálvin téri megálló Bartók Cantata Profanája előtt tiszteleg, a Corvin negyedben pedig a Star Wars filmekre utaló födémszerkezet alakult ki, amely a hiperűrugrást idézi meg” – közölte.

Tarlós István: Ez Budapest utóbbi nyolc évének legnagyobb műszaki beruházása

Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító viszonylata, amely több utast szállít, mint a MÁV. „A most felújított három állomás az első szakaszban készült el, a vonal legmélyebb részén” – mondta.

Tarlós István felidézte, hogy a 2017-ben kezdődött rekonstrukció három ütemben valósul meg: először az északi szakasz készült el Újpest és a Lehel tér között, majd a déli rész Nagyvárad tér – Kőbánya-Kispest között. A legnehezebb, középső szakasz rekonstrukciója 2020 márciusában indult.

Az EU 2018-ban hagyta jóvá a nagyprojekt támogatási szerződését, a kormány töblettámogatásával együtt a főváros jelenleg mintegy 217 milliárd forintot fordíthat a megvalósításra.

– ismertette az előzményeket.

Tarlós István elmondta, hogy a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák mind kiemelt jelentőségű állomások, melyek teljes körű akadálymentesítéséről már az előző városvezetés megállapodott 2017-ben. Magyarországon itt készültek először közforgalmú ferdepályás liftek – hívta fel a figyelmet a mozgólépcsők mellé épült felvonókra.

Ez a „nagyszabású és bonyolult mélyépítési feladat” két városvezetés és a kormány közös teljesítménye – hangsúlyozta Tarlós István.

A következő hónapokban még folytatódik a munka

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte annak jelentőségét, hogy „az elmúlt időszak legnagyobb közlekedési beruházása” során határidőre adták át a három megállót, noha a munkálatokat nehezítette a világjárvány, az ukrajnai háború és az is, hogy felújítás közben részlegesen működik a metró.

– közölte Bolla Tibor. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint szombat délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a 3-as metró a déli szakaszon, de az állomás átépítése miatt a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények.

(MTI)

Nyitóképen Tarlós István, Karácsony Gergely és Bolla Tibor. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. május 15. 14:11
Ha ilyen tempóban "NEM IS LOPJÁK EL A METRÓ FELÚJJÍTÁSÁRÓL" a pénzt a Budapesti Városháza korifeusai... akkor a maradék M3-s felújítása PÁR ÉV MULVA BE IS FOG FEJEZŐDNI!... ÚGY kb 2093-94-re... Ja'... és természetessen a LÉGKONDÍCIÓ BESZERELÉSE BIZTOSAN NEM, FOG MEGVALÓSULNI!!! MERT CSAK ÉS CSAKIS A TARLÓS IDEJÁBEN VOLT MELEG A METRÓ KOCSIKBAN! Azóta "nagyon kellemes hőmérséklet van a METRO kocsikban" mióta Karácsony Gergő a főpolgimester!...
pemete jakab
2022. május 15. 00:28
"Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán" Ezalatt Kínában: Ugyanennyiért építettek egy ötször hosszabb szakaszt. Igaz, a kínaiak kevésbé ismerik a megoldjuk okosban magyar módszert.
Csakislovacska
2022. május 14. 22:57
Utaztassátok csak milliárdokért a föld alatt a szarszagban a nincstelen proletár réteget! Úgysem veszi észre,hogy a fény felé kellene tartania a föld mélye helyett!
I_Isti
2022. május 14. 22:13
Még csak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!