Kényelmetlen helyzetben a Demokrata Párt – nyilvánosságra kerültek Hunter Biden e-mailjei

2022. május 18. 19:45

A republikánus képviselők azt tervezik, hogy egy teljes körű vizsgálatot indítanak az állítólagos korrupciós ügyekben.

2022. május 18. 19:45
null

A nyilvánosság már  szabadon olvashatja az amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek közel 128 ezer e-mail-jét, írta meg a The Daily Mail. A BidenLaptopEmails.com webhelyen elérhető levelek 2009 és 2021 között mutatják be a honlap szerinti zsarolásokat és korrupciós ügyeket.

A levelek és azok kompromitáló tartalma már a 2020-as elnökválasztási kampány során előkerültek, ám akkor az amerikai liberális sajtó „orosz dezinformációs kampánynak” minősítette az erről szóló híreket, így gyakorlatilag nem, vagy csak mérsékelten számolt be róla.

Cenzúra a közösségi médiában

A legnépszerűbb közösségi hálózatok akkor le is tiltották azokat a felhasználókat, akik megosztották az azóta megválasztott

amerikai elnök fiának levelezéseiről szóló kellemetlen híreket.

A levelek között található a hírhedt „tíz százalék a nagyfőnöknek” üzenet is, amelyben azt javasolják, hogy egy Kínával folytatott több millió dolláros üzleti részesedést Hunter Biden birtokoljon az apja nevében. Más üzenetekben az elnök fia olyan titkos vacsorákat szervez, amely „látszólag az élelmiszer-biztonság megvitatására szolgál” – ilyenen Joe Biden is részt vett, noha azt korábban letagadta.

A jobboldal kivizsgálná az ügyet

A republikánus képviselők azt tervezik, hogy

egy teljes körű vizsgálatot indítanak a laptopról származó állítólagos korrupciós ügyekben,

ha sikerül átvenniük az irányítást a kongresszusban az őszi félidős választások során.

Nyitókép: AFP

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamcsatka5
2022. május 19. 13:30
No problem! Az égő csípkebokros megmondta, ( legalább is ezt hazudta a kőtáblás ) nektek adom Ukrajnát ( is ) és vigyázok rátok!
Innogreen23
2022. május 19. 10:56
Aztán mi hősies van Mariupolban nézzük csak. Összefoglalom. Kétezer szarházi betegagyú felfegyverzett bandatag, túszként fogva tart közel kétezer civilt nőt, gyermeket. Egy orosz hadsereg nem azt teszi hogy tíz perc alatt eltörli a föld színéről a szar rommá lőtt ipari műemléket, hanem kb ezerhatszáz katonáját feláldozva egyesével vadászta le a tetveket. Szóval akkor ki is a hős? A kétezer túsz? Az ezerhatszáz halott orosz? Putyin, aki az Usa tevékenysége ellen odab....tt lukrajnának? Vagy Zselé, meg a többi hibbant állat neonáci fos? Na ügyesen repüljünk erre csak rá mégegyszer? Miről akarják és kik elterelni a figyelmet prolikáim?
Reszelő Aladár
2022. május 19. 09:41
És ettől még nem indul impeachment. Azzal csak repulikánust lehet szivatni.
szemlelo
2022. május 19. 09:26
Aki akkoriban követte az eseményeket, annak ebben semmi új nincs. Ez egészen nyilvánvaló volt, pláne, ha az ember figyelte a körülötte felvert libsi habzást is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!