Úgy látom, hogy mindenki fél. Nem csak az ellenzék, hanem még a tiszás szavazók, képviselők, miniszterek is

Aki most tapsol az erőszakhoz, holnap könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy ő az áldozat.

A fideszes honatya szerint Gelencsér megválasztásával „a párttagság ezzel egyértelműen kijelölte az irányt, amit már régóta sejteni lehetett”.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Momentum vasárnapi tisztújító ülésén Gelencsér Ferencet, egykori budavári alpolgármestert választotta meg elnökének.
Böröcz László, fideszes országgyűlési képviselő nemsokkal a tájékoztatás után arra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, hogy
Gelencsér megválasztásával „a párttagság ezzel egyértelműen kijelölte az irányt, amit már régóta sejteni lehetett: a Momentum lassan, de biztosan a DK ifjúsági tagozatává fog válni”
– mutatott rá Böröcz.
Baloldali haverok, közpénz, Budavár – jelentős változtatások jöhetnek az első kerületben
Ismét balliberálisokkal bővülhet a hivatal, de irodát kaphat az önkormányzattól Csárdi Antal országgyűlési képviselő is. Bővebben...
Nyitókép: Böröcz László Facebook-oldala