Írta: Kónya Imre, az MDF volt frakcióvezetője, a Boross-kormány belügyminisztere (részlet Antall József közelről című könyvéből)
A forradalom leverése után néhány hónappal, 1957 elején Antall József találkozott Pándi (Kardos) Pállal, a később Kossuth-díjjal is megjutalmazott irodalomtörténésszel. Amikor Pándi meglátta Antallt, meglepődve kiáltott fel: – Mi az Antall, te nem disszidáltál? Mire a válasz: – Kardos úr, ön elfelejti, hogy Magyarország nekem a hazám, és nem a működési területem. Huszonöt éves volt ekkor. És ötvenhét, amikor a Sors teret nyitott neki, és a Kerekasztal tárgyalások meghatározó egyéniségeként,
majd miniszterelnökként szolgálhatta hazáját, alakíthatta a magyar történelmet.
Elég jól ismerem az akkor színre lépő politikusi nemzedéket. Sok kiváló ember volt közöttük. De Antall volt az egyetlen, akinek kellő tapasztalata, tudása volt e történelmi feladat véghezviteléhez, ugyanakkor életútjának nem volt olyan szakasza, sőt egyetlen olyan momentuma sem, ami miatt szégyenkeznie vagy magyarázkodnia kellett volna. Videó:
„Savanyú Józsi”
Antall József határozott elgondolásokkal érkezett a politikába, világos és egyértelmű elképzelései voltak az ország és a nemzet jövőjének kívánatos irányát illetően. Békés rendszerváltozást akart, nem pedig felfordulást. Parlamentáris demokráciát, az alkotmányos keretekre és a stabil pártstruktúrára vonatkozó, részletekbe menő elképzelésekkel. Demokratikus jogállamot. Kulturálisan, szellemileg és gazdaságilag a Nyugathoz kapcsolódó, az atlanti gondolat jegyében szoros egységben működő Európához csatlakozó szuverén Magyarországot.
Kompromisszumait e stratégiai célok megvalósítása érdekében kötötte meg. Döntései meghozatalánál képes volt személyes szempontjait, indulatait háttérbe szorítani, és nem intuíciói, pillanatnyi megérzései alapján döntött, hanem
pontosan tudta, hogy az ország érdekében mit kell tennie, és azt is, hogy hogyan.
A kizárólagos hatalom ellen fellépő ellenzékiként és a demokratikus választások után hatalomra kerülő miniszterelnökként egyarán a megegyezést kereste.
Nem mintha naiv lett volna, pontosan tudta kikkel van körülvéve. S ha kellett, keményen harcba szállt ellenfeleivel. De nem kereste a háborúskodást, mert tudta, hogy a népnek békére, nyugalomra van szüksége. S mert ilyen volt a természete. Úriember volt és demokrata.