Orbán: Meg kell állítani a genderőrületet!

2022. március 30. 17:41

A miniszterelnök szerint van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni.

2022. március 30. 17:41
null

„Meg kell állítani a genderőrületet!” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Egerben, ahol a gyermekvédelmi népszavazásban feltett kérdések elutasítása, és a Fidesz-KDNP helyi jelöltje, Pajtók Gábor mellett kampányolt.

Azt mondta: ha elmegyünk és négy nemmel szavazunk, akkor a kérdést a népszavazással hosszú időre le is rendezzük. „Az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket hagyják békén!” – hangsúlyozta.    

Kijelentette azt is, hogy a népszavazás tétje, „megőrizzük-e a józan eszünket”. Úgy folytatta: Magyarország egy szabad ország, a felnőttek eldöntik, hogy hogyan akarnak élni. „Nem is akarunk mi ebbe beleszólni.

Szerinte azért kell most népszavazást tartani, hogy világossá váljon, „ezeknek a marhaságoknak”, idegen divatoknak nem szabad bejutniuk az iskolákba.    

Hozzáfűzte: ha a gyerekeket az iskolában olyan hatások érik, amelyek a szülők dolgát megnehezítik, akkor az iskola olyasmit csinál, amire nem kapott felhatalmazást.    

Nem adtuk át a jogunkat soha senkinek, hogy más határozza meg helyettünk, mikor, hogyan kell a gyerekeinket szembesíteni az életnek ezekkel a nagyon nehéz kérdéseivel” – hangsúlyozta, hozzátéve: ez a szülő dolga, ezt a jogot pedig meg kell védeni, különben elveszik.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. április 02. 07:03
ORBÁN EURÓPAI LÉPTÉKŰ POLITIKUS Van saját véleménye, tartása és jövőképe a hazájáról. Bármilyen irányból is vesznek célba minket, képes a bátor szembenállásra, érdekeink képviseletére. Van jövőképe Európáról , egy olyan Európáról amely képes kijelölni a saját útját, ahelyett, hogy Amerikával vagy az Unió egyes szélsőséges nézeteivel béklyózná magát haladásában. Nem kíván részt, felelősséget vállalni a terjedő "fertőben", a süllyedésben, a nemzetek, értékek lebontásában, a globális érdekek gátlástalan, feltétel nélküli kiszolgálásában. Az ember értékének, tiszteletének, szabadságának, nemzet,- és Európa-tudatának megőrzése mellett a felemelkedést, fejlődést, a béke megőrzését, a biztonságos életet tűzte ki céljául. Ezért támogatom Orbán Viktor ismételt miniszterelnökké választását.
kerekperec
2022. március 31. 06:07
„Meg kell állítani a genderőrületet!” - mondja a szabadságharcos Orbán! A társadalmi nemi szerepek kialakítása gyerekkorban kezdődik. A kisfiú legyen csibész, a kislány szelíd, a kisfiú bunyózzon, a kislány babázzon. Ha a gyerek más természetű (a fiú csöndes, a kislány vagány), máris hamis szerepbe kényszerítik az elvárások, ami szerepzavarral, identitászavarral jár. Ezt vizsgálja a gender. A gender tanulmányozza a heteroszexualitást és a homoszexualitást, ezért őrjöngve támadja minden fasisztoid homofób társadalom, amelyik nem tanulmányoz, hanem elítél, gyűlöl, és ha büntetlenül teheti, gyilkol is. A gender nem vallás és nem politika, fölmér, leír, elemez, de nem értékel, nem ítél, és nem állít föl követendő normákat. Nem viszonyít egy ideálhoz. Kutatása tárgyait egymáshoz viszonyítja. Ez az, ami Orbanisztánban hihetetlen, fölfoghatatlan és bőszítő. A liberális demokráciákban a gendertanulmányokkal nincs semmi probléma - egy tantárgy akár mint a kémia, rajzóra, biológia vagy pl. földrajz. De ezt nem érti az illiberális kereszténydemokrata diktatúrát vezérlő magyar királyi ész. Ezért – zsupsz, egy tollvonás! – és a gender törölve. Volt, nincs. Kész. (AN)
Misi75
2022. március 31. 04:37
Ezt ki akarja a gyerekének,unokáinak? https://youtu.be/gj-X2U1z9rc
Trombitás Keresztély
2022. március 31. 01:20
Köszönjük Viktor bácsinak, hogy tőle és csak tőle hallunk mindenfele az átoperálásról. Én már nagycsoportos vagyok, így már négyszer átoperáltattam magam a propagandájának a hatására. Tehát most pont ott tartok, mint a kiinduló állapot, de most, hogy megint hallom Viktor bácsit erről beszélni, lehet, hogy megint levágatom. A nénikéknek is köszönjük, hogy ennyire aggódnak értünk! Néha már-már úgy tűnik jobban is, mint a csirke far-hát árának az alakulásáért. Na. most többet nem írok, mert megyek, hogy bevegyem a hormonokat, hogy ovi végére szép nagy melleim legyenek. Puszi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!