Biden bejelentette: az USA betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot

2022. március 08. 19:00

Az amerikai elnök szerint Putyin soha nem fogja elfoglalni egész Ukrajnát.

2022. március 08. 19:00
null

Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként – jelentette be kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében Joe Biden amerikai elnök.

„Ma bejelentem, hogy az Egyesült Államok az orosz gazdaság fő ütőerét veszi célba. Betiltjuk az orosz kőolaj, földgáz és valamennyi energiahordozó importját. Ez azt jelenti, hogy többé nem fogadjuk az orosz kőolajat az Egyesült Államok kikötőiben, és az amerikaiak újabb erőteljes csapást mérnek Putyin hadigépezetére” – mondta az elnök.    

Hangsúlyozta, hogy ezt a döntést Washington a szövetségeseivel szorosan egyeztetve hozta meg. „Nem járulunk hozzá Putyin háborújának támogatásához” – fogalmazott. Biden bejelentette, hogy

az újabb szankcióknak az Egyesült Államokban is meglesznek a költségei.

Az elnök úgy fogalmazott: a szabadság védelme nekünk is pénzbe fog kerülni.  

A háború már most is érinti az amerikai családokat

Felhívta a figyelmet, hogy a törvényhozás demokrata párti és republikánus képviselői is elfogadták ezt és egyetértettek abban, hogy ezt meg kell tennünk. Az elnök elismerte, hogy Ukrajna orosz inváziója már most is érinti az amerikai családokat, például az emelkedő üzemanyagárak miatt.

„Putyin háborúja már most is sújtja az amerikai családokat a benzinkutaknál. Amióta elkezdte felvonultatni katonai alakulatait az ukrán határon, azóta a benzin (gallononkénti) ára 75 centtel emelkedett Amerikában és most tovább fog nőni” – fogalmazott Biden, aki hozzátette: mindent el fognak követni, hogy mérsékeljék az áremelkedést. 

Az Oroszországból származó kőolaj az Egyesült Államok importjának viszonylag kis százalékát teszi ki,

a legtöbb kőolaj Kanadából érkezik Amerikába. Tavaly az Egyesült Államok napi közel 700 000 hordó kőolajat importált Oroszországból, miközben napi fogyasztási szükséglete 20 millió hordó. Biden arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok már több mint egymilliárd dollár értékű biztonsági segítséget nyújtott Ukrajnának. „Minden nap védelmi fegyverszállítmányok érkeznek Ukrajnába az Egyesült Államokból (...) és humanitárius támogatást is nyújtunk az ukrán népnek” – fogalmazott.    

Az amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem fogja elfoglalni egész Ukrajnát. „Putyin eltökéltnek tűnik, hogy bármi áron folytatja gyilkos útját. Már kétmillió ukránt tett menekültté, de soha nem fog győzni” – tette hozzá. Biden egyúttal elismerését fejezte ki az ukrán népnek a háborúval szembeni ellenállásért.

(MTI)

Fotó: SAUL LOEB / AFP

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2022. március 11. 14:47
Elfelejtette szegény az urániumot! Hogy azt is be kellene tiltani!
Mandolini
2022. március 09. 08:48
Buzik, fegyverbe!!!
Öreg Palóc
2022. március 09. 08:12
Mekkora kétszínű mocskok ! :D :)))) Eddig utálták, mit utálták, gyűlölték Venezuelát, Maduro ellen a c i a több merényletet próbált meg elkövetni, - eddig el sem ismerték a kormányát - most meg "Nem veszünk orosz gázt!" - inkább benyalunk Madurónak, az olcsó olajért ?! :D :D :D Hát kérem ez az amerikai politika. :D
Ízirájder
2022. március 09. 07:57
Elszólta magát a vén imposztor: " az újabb szankcióknak az Egyesült Államokban is meglesznek a költségei". Értsd: A barom eu eddig csak saját magát sz.vatta. Kis szerencsével csak összehoz egy rekord benzinárat az meg bekúszik a gazdaságba, leszen kövér infláció, amire már az agyatlan amcsik is felfigyelnek. A végén még Ő bukik bele - a félidős választást már fújhatja - nem Putyin, oszt jól meghajingálják rothadt hambival a szerencsétlent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!