Egy budai villa megdöbbentő titkai – ahol az ÁVH embereket kínzott
Kísérteties, megrázó részletek tárulnak fel, egy diktatúra működésének legmélyebb bugyrai.
A gyermekeknek joguk van ép családban felnőni, de manapság mégis kevesen védik a gyermekek jogait.
Megdöbbentően őszinte és éleslátó könyv került végre magyar nyelven is a polcokra: Katy Faust amerikai gyermekjogi aktivista műve, a Szemünk fényei a gyermekjogok olyan értelmezését mutatja be a házasság vonatkozásában, melynek érvrendszerével minden konzervatív olvasónak érdemes megismerkednie.
Mint Robert George amerikai jogtudós előszavában tisztázza: „a gyerekek nem életmód-kiegészítők, nem termékek vagy árucikkek, és nem szimpla tárgyak a felnőtt fogyasztói piac kínálatában.” Ha nem utóbbi módokon tekintünk a gyerekre, „akkor természetesnek fog tűnni, hogy magunk elé kell helyeznünk őket” (11-12.).
Faust könyvének kiinduló tétele, hogy a gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy a saját édesanyjuk és édesapjuk ismerje és szeresse őket. A gyerekekkel vérrokonságban nem álló felnőttek kevésbé kötődnek hozzájuk, kevesebbet törődnek velük és kevesebbet költenek rájuk.
A szerző szerint a két szülő jelenléte elengedhetetlen, mivel a férfiak és nők egyaránt döntő szerepet játszanak a gyereknevelésben. Sajnos viszont manapság a házasságra úgy gondolunk, mint ami a szenvedélyről, a romantikáról és a felnőttek boldogságáról szól, illetve mint ami kizárólag a szerelemtől függ:
„Az öt év alatt, amióta a legfelsőbb bíróság legalizálta a melegházasságot, a házasság és a család topográfiája földrengésszerű változáson ment keresztül” – véli Faust. A szerző felsorolja a megannyi, divatos, házasságot helyettesítő párkapcsolati formát, majd tisztázza, hogy „a házasság azáltal, hogy kodifikálja a gyerek létrehozását, táplálását és gondozását lehetővé tevő egyetlen kapcsolatot, egyedülálló módon képes szavatolni a gyerek jogát a saját édesanyjukhoz és édesapjukhoz. A házassági szerződés célja, hogy jó okból kifolyólag meggátoljon minden egyéb romantikus érdeklődést: a házastársi hűség elengedhetetlen feltétele a mentálisan és érzelmileg stabil gyerekek nevelésének.” (125-126.).
A szerző szerint lényegében minden „modern családforma” a gyermekjogok rovására történő kompromisszum eredménye, mivel a modern családnak egyszerűen nincsen olyan formája, amely „a felnőttek vágyaival szemben a gyermekjogokat helyezné előtérbe”.
A házasság természetét tekintve minden más kapcsolattól eltér, ilyetén jellegét pedig az államnak megóvnia kellene, nem pedig támadnia – érvel Faust. A házasság intézményének felvizezésével azonban pontosan ezt teszi.
Faust érvelése részben biológiai: mivel a férfiak kevésbé kötődnek a gyermekekhez, mint a nők, ráadásul jelen sem kell lenniük ahhoz, hogy a gyermek megszülessen – ellentétben a nőkkel, amíg fel nem találják a „műméheket” –, ezért korábban a házasságon kívüli gyermeknemzést megvetette a társadalom, és a házasság intézménye kényszerítette a férfiakat, hogy jelen maradjanak a család életében. A szexuális forradalom azonban lehetővé tette a férfiak számár a szex gyors és könnyű elérését, ráadásul a társadalom már nem nézi le a gyermekeit elhagyó férfit, hiszen „kik ők, hogy ítélkezzenek?” Ennek végeredménye rengeteg magányos gyermek és egyedülálló anya.
De akik a leginkább megszenvedik ezt, hiszen a legvédtelenebbek, azok a gyermekek.
Katy Faust, Stacy Manning: Szemünk fényei. MCC Press, 2022, 367 oldal.
Fotó: Unsplash