Aki a nácikkal és a kommunistákkal is szembement

Arany Bálint rinyaújlaki református családban született 1901. február 28-án, az édesapja tanító volt. 1925-ben gépészmérnöki diplomát szerzett. Az 1930-as években felvették a Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társaságba. Arany szavai szerint a közösség tagjai „életük céljának a magyarság mindenkori szolgálatát tekintették”. A második világháború idején részt vett a nemzeti ellenállásban, kapcsolatba került a Horthy Miklós kormányzó környezetében működő, a németekkel való szakítás előkészítésén dolgozó Magyar Függetlenségi Mozgalom (MFM) belső köreivel is.

Arany Bálint már idősebb korában. Fotó: Arcanum/Magyar Napló

1945 januárjában, miután a Vörös Hadsereg elfoglalta a főváros pesti oldalát, Arany jelentkezett a Skót Misszió épületében oltalmat talált Tildy Zoltánnál, hogy szerepet vállaljon a kisgazdapártban. A párt központi szervezésével bízták meg, feladatait 1946 nyaráig látta el. 1945 őszén

ennek ellenére a párt koalíciós kormányzásra kényszerült. Arany a Magyar Testvéri Közösségből és az MFM-ből ismert társaival közösen egyfajta „agytrösztöt” hozott létre, hogy a vezető kisgazda politikusok munkáját támogassák. Arra készültek, hogy a párizsi békeszerződés aláírása után a szovjet csapatok kivonulnak Magyarországról, és önálló kisgazda kormány alakulhat. Erre az időre szerették volna kiválogatni azokat az alkalmas embereket, akik az államigazgatásban és a fegyveres testületekben vezető szerephez juthattak volna a kommunistákkal szemben. Úgy ítélték meg, hogy Magyarországon mindezt szabadon megtehetik. Tévedtek.

1946 decemberében kezdődött meg az a letartóztatási hullám, amelynek során a Magyar Közösség-ügyben több száz embert vettek őrizetbe a kommunisták. Letartóztatása után Arany egyik vallatója a később népszerű íróvá avanzsált Berkesi András volt, míg fő kihallgatója Kardos György, aki a Kádár-korszakban két és fél évtizeden keresztül a Magvető Kiadó élén állt. A pszichikai gyötrés, kínzás, alvásmegvonás és verések a kihallgatások állandó kísérői voltak. A bántalmazások miatt Arany a jobb fülére megsüketült. A vád „bizonyítására” társaihoz hasonlóan őt is hamis tanúvallomási jegyzőkönyvek aláírására kényszerítették, ennek ellenére gyakran tiltakozott, és a hatalom szempontjából bosszantóan kitartónak bizonyult.

A per 1947. március 12-i tárgyalási napján ismét ellenállást tanúsított. „Mindenki megdöbbent, amikor Arany szokásos szelíd hangján kijelentette, hogy kénytelen visszavonni korábbi vallomásait és kijelentéseit” – írta róla a vádlott-társa, Szent-Iványi Domokos. Aranynak sikerült megzavarnia a tárgyalás menetét: Jankó Péter népbírósági tanácselnök szünetet rendelt el, „pótnyomozásra” volt szükség. Aranyt az Andrássy út 60.-ba vitték. Az esti órákban felkísérték Péter Gábor második emeleti szobájába, ahol Kardos György és szovjet kihallgató őrnagyok, valamint egy szovjet ezredes vártak rá egy tolmácsnő társaságában. Az állítólagosan Oszipov névre hallgató ezredes „a kezében tartott aktaköteggel gesztikulálva ordított: hogy merészeltem én a mai tárgyaláson a világ leghatalmasabb országából gúnyt űzni, mindenféle zagyvaságot összehazudni. […]

vagy gondoskodik arról, hogy Szibériában ébredjek fel, ha nem engedelmeskedem” – emlékezett vissza Arany.

A verbális nyomásgyakorlást szótlanul tűrő Aranyt ismét a szovjetek Vilma királyné úti központjába szállították (korábban már kezelésbe vette itt a szovjet állambiztonság), ahol sikerült megtörni. „Most végre be kellett látnom, hogy kitűzött céljaik elérését akár több száz ember tönkretétele árán is ki fogják erőszakolni. […] attól tartottam, megmásíthatatlan dolog történik, ha nem lépek valamennyire józan, de számomra még elfogadható megoldás érdekében.” Ismét bíróság elé állították. Sápadt volt, lefogyott, arca fel volt dagadva. 1947. április 16-án első fokon életfogytiglani kényszermunkára ítélték, amit másodfokon 12 évre enyhítettek. Később, egy másik ügyből kifolyólag, még egy évet hozzáadtak a büntetéséhez.

A Magyar hősök című kötetben további kivételes emberek életéről olvashat

Raboskodása alatt a végzettségének megfelelően, mérnökként foglalkoztatták. Gyakran érzékelte, hogy környezetében besúgók, zárkaügynökök vannak. 1950-től fogva négy éven keresztül családjával sem tarthatta a kapcsolatot,

1956. szeptember 22-én szabadult a börtönből, az állambiztonság megfigyelése alól azonban nem vonhatta ki magát. 1957 tavaszán házkutatást tartottak nála, és egy időre ismét bevitték, hogy az 1956-os forradalom időszakáról kérdezzék.

Amikor a hatvanas években újra összejárt néhány régi barátjával, az állambiztonság még mindig komoly figyelemmel kísérte a több mint hatvanéves Arany „ellenséges tevékenységét”, sőt egészen 1987. november 14-én, Budapesten bekövetkezett haláláig rendőri zaklatásoknak volt kitéve. Még az idős Arany Bálinttól is félt a kommunista rendszer.

***

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért.