A retróból a XXI. századba – Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a Mandinernek

Hajdu-Farkas Anita interjúja

Többéves megfeszített munka után hivatalosan is megkezdi működését az intézmény nyolcadik emeletén kialakított, óriási szerverkapacitású digitalizáló központ. Mit jelent mindez az átlagfelhasználók, azaz a látogatók, a kutatók, a diákok számára?

Két év után értünk az ezzel kapcsolatos feladatok végére. A digitalizáló központ már jó ideje szerkezetkész volt, a géppark üzemelt, ám a munkafolyamatokat alaposan meg kellett változtatni ahhoz, hogy tényleg ipari mértékben legyen képes termelni. Ennek eredményeként idén már tízmillió oldalt fogunk digitalizálni. Az általunk őrzött dokumentumállomány nagyjából kilencszázmillió oldal, vagyis e mellett a termelőkapacitás mellett még az utódainknak is bőven lesz tennivalójuk.

miközben érkeznek az egyéb típusú dokumentumok – hanganyagok, levelek, térképek, plakátok, kéziratok stb. – is. Ezeket nyilvánvalóan nem elsősorban a magunk, hanem a magyar kultúra iránt érdeklődő közönség számára és örömére szeretnénk megjeleníteni a virtuális térben. A digitalizálás egyik célja a dokumentumok állagromlásának lassítása: a kódexek, érzékeny kéziratok, corvinák vagy más különleges tartalmak esetében különösen fontos, hogy ne kelljen állandóan előszedni azokat a raktárból. Egy jó minőségű digitális kópián ráadásul sokszor az apró részleteket is jobban meg tudják figyelni a kutatók, mint az eredeti dokumentumon. A másik cél pedig, hogy a nálunk őrzött kultúrkincseket minden magyarhoz, éljen bárhol a világon, eljuttassuk. Ezt az online térben tudjuk a leghatékonyabban megtenni, de van már konkrét tervünk arra is, hogy miként visszük el fizikailag is az OSZK-t akár a legkisebb településekre.

Egy dolog a világhálóra felpakolni a tartalmakat, és egy másik láthatóvá tenni őket. Utóbbival hogyan haladnak?

Számos különleges digitális tartalomszolgáltatást indítottunk el a koronavírus-járvány miatti korlátozások alatt. Az egyik legfontosabbat közülük 2020. június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóján élesítettük, amikor a Fotótérben több mint tízezer első világháborús és a Trianon utáni erdélyi mindennapokat dokumentáló fénykép vált hozzáférhetővé, megtekinthetővé és kutathatóvá. Nem sokkal később útjára indítottuk a Földabroszt csaknem ezer 1850 előtt nyomtatott hazai és külföldi térképpel;

Számos más tartalomszolgáltatás után tavaly januárban elstartolt a Hangtár Blaha Lujzától a rock and rollig hatvan év gramofonlemezeinek hanganyagával; augusztusban pedig, Babits Mihály halálának nyolcvanadik évfordulóján, a Copia nevű szolgáltatással jelentkeztünk. Ez a költő-író-műfordító és felesége, Török Sophie teljes levelezését, több mint hatezer-hatszáz levél digitalizált változatát tartalmazza; az anyagnak szerzői jogi okokból egyelőre nagyjából az egyharmada szabadon hozzáférhető. Az évtizedeken át megoldatlan szerzői jogi kérdéseket ahogy ezzel, úgy minden más digitális tartalmunkkal kapcsolatban igyekszünk rendezni. Közben megújítjuk a Magyar Elektronikus Könyvtárat (MEK), amelynek első lépcsőben a kezelőfelülete és az ábrázata kap új köntöst; a távlati cél, hogy minden tartalomszolgáltatásunkat becsatornázzuk alá, mint a legismertebb márkánk alá.

Vagyis elég sűrű időszak van a hátuk mögött. Most hátradőlhetnek egy kicsit?

Legalább ilyen sűrű lesz a folytatás. A 2021-es év fontos fejleménye volt még, hogy elkezdtünk infrastrukturálisan is látványosan változni: a ciszterci renddel együttműködésben megújítottuk a zirci műemlékkönyvtár tereit; a budai várban új kutatótermet létesítettünk, jelenleg pedig az Oroszlános udvar szintjének felújítása zajlik, ahol március második felétől teljesen újragondolt térbe léphetnek be az érdeklődők. Ottani kiállítóterünket március 15-én nyitjuk egy high tech tárlattal, amelyet a nemzeti könyvtár emblematikus, együtt még sosem látott kultúrkincsei köré szervezünk. Ebből fog majd őszre kinőni állandó kiállításunk olyan múzeumtechnológiai megoldásokkal, amelyeket még sehol máshol nem használnak az országban. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy három körben rendeztük kollégáink bérét, amely a 2020. márciusi érkezésem előtti hónaphoz képest mára átlagosan 56 százalékkal nőtt a könyvtárszakmai munkakörökben, illetve visszavezettük és megdupláztuk a kafetériát, amelyet egységesen mindenki megkap. Minden fronton muszáj magunkat szép lassan átterelni a retróból a XXI. századba.

Nyilván az elődei is álmodoztak hasonló megújulásokról. Honnan lett most minderre forrás?

Először is felülvizsgáltuk a korábbi esztendők gazdálkodási gyakorlatát, amikor az volt a jellemző, hogy ha az intézmény bármilyen pluszkiadásra kényszerült vagy nagyobb fejlesztést tervezett, annak a személyi keret látta kárát. Főigazgatói kinevezésemet követően kollégáimmal már 2020-ban is ki tudtuk gazdálkodni, hogy erre ne legyen szükség – ekkor vezettük be a 21 százalékos béremelést--, tavaly pedig nagyarányú kormányzati támogatás érkezett a kultúrstratégiai intézményeknek nyújtott állami többletforrás formájában. Ez a mi esetünkben évi 1,1 milliárd forint, amely beépül a költségvetésünkbe.

Emellett az ütemtervnek megfelelően, gőzerővel halad a piliscsabai archivális raktárunk építése, amely 2023 elejére készül el. Ha mindezek mellé odatesszük a múlt év végével lezárult, tízmilliárdos összköltségű Országos Könyvtári Rendszer projektet, amelynek lebonyolításában a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség volt a partnerünk, megkapjuk azt a portfóliót, amelynek megvalósulásáért az OSZK 2002 és 2010 közötti vezetése is állandóan könyörgött – nemhogy pozitív, hanem sokszor bármilyen válasz nélkül.

Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy már nem az évről évre való túlélés jellemzi az ország egyik legnagyobb közgyűjteményét; az OSZK-t a legjobb és a legkorszerűbben felszerelt kulturális közintézmények közé tudjuk emelni. Ehhez – ismétlem – a páratlan gyűjtemény, a szakértő, elhivatott munkatársak és a biztos kormányzati háttér is adva van.

Bár a virtuális látogatóik száma valóban impozáns – idén januárban 1,23 millióan voltak kíváncsiak az OSZK különleges online tartalmaira, illetve közösségimédia-oldalaira –, még mindig nem látni tömött olvasótermeket. Ezen hogyan próbálnak változtatni?

Azzal az illúzióval, hogy a Budavári Palota F épületében valaha is egymás sarkát fogják taposni az olvasók, leszámolhatunk. Húsz év leforgása alatt, jóval a pandémia előtt egytizedére zsugorodott az olvasótermi forgalom. Tanulótérként ma már elsősorban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárt és az egyetemi könyvtárakat veszik igénybe a hallgatók. Mivel őrző könyvtár vagyunk, a hagyományos és népszerű közkönyvtári szolgáltatások közül székhelyünkön – könyvtártudományi szakkönyvtárunk kivételével – hiányzik a kölcsönzés. Ezzel együtt törekszünk arra, hogy korszerűsítsük az olvasótermeket, összefésüljük és felfrissítsük a szabadpolcos állományokat, s még tavasszal visszatér a sok éve megszüntetett hatnapos nyitvatartási rend. Ugyanakkor azokat is meg kell szólítanunk, akik még nem is tudják, hogy érdekelheti őket egy-egy kincsünk. Ezért fektetünk nagy energiát abba, hogy jelen legyünk a közösségi oldalakon. És nem csupán a mi célközönségünk által jellemzően látogatott Facebookon, hanem az Instagramon és a TikTokon is. Persze tisztában vagyok azzal, hogy

de ha a legfiatalabb generációk akármilyen kis részéhez el tudunk vele jutni, már megérte. A mérőszámok folyamatos emelkedése biztató ezzel kapcsolatban. És talán annak is köszönhető, hogy nemrégiben olyan produktummal rukkoltunk elő, amilyennel még soha korábban.

Mi volt az?

Házon belül, saját erőforrásainkból és munkatársainkkal elkészítettük „Látjátok feleim…” című dokumentumfilmünket: a hetvenperces alkotás húsz-huszonöt kisebb egységre „felszeletelhető”, így csaliként jól működik a közösségimédia-oldalakon is. A film középpontjában a Halotti beszéd és könyörgést tartalmazó Pray-kódex áll, illetve a róla készített díszmásolat, amelyet tavaly szeptemberben a Szépművészeti Múzeumban Áder János államfő adott át Ferenc pápának. A másolat elkészítése több hónapig tartott, a munkát az első perctől az utolsóig kamerával is dokumentáltuk. Emellett szakértői interjúkat készítettünk arról, mi is valójában a Pray-kódex és az első összefüggő szövegemlék; miért jelentős nyelv-, irodalom-, zene- és művészettörténeti szempontból. És miközben erről beszélünk, valamint a sztori másik síkján

„megidézzük” a nálunk őrzött egyéb kultúrkincseket is: a százötven vágóképen a corvináktól a plakátokon és térképeken át a régi könyvekig sok minden felvillan. Vagyis ez a film a mélyén rólunk, a Széchényi-könyvtárról szól: kik vagyunk, miért vagyunk fontosak, és mi mindent tudnak munkatársaink, azaz zseniális könyvtárosaink, kutatóink, filmeseink, kreatív és más munkakörű szakembereink, restaurátoraink, könyvkötőink.

Akiknek az utódait is keresik, hiszen ősszel újraindítják a több mint tíz éve megszüntetett papír- és könyvrestaurátor-képzésüket. A huszonnegyedik órában vagyunk ezzel kapcsolatban?

Minimum a huszonharmadikban, mert most még hadrendbe tudjuk állítani a legkiválóbb szakembereket, hogy átadják tudásukat az utánuk jövőknek. A magyar papír- és könyvrestaurátorok tudása világszínvonalú, jóval többek ügyes kezű mestereknél. Az OSZK-ban több évtizede folynak kötéstörténeti kutatások is; ha van például egy 1192–1195 környékén elkészült, csak lapokban, pergamenívekben fennmaradt kódexünk, akkor szakembereink a megmaradt nyomokból képesek a középkori és a modern technikák, illetve anyagok ötvözésével

A Pray-projekt segített demonstrálni a döntéshozók számára, hogy milyen pótolhatatlan kollégáink vannak, még sincs fóruma az utánpótlás kinevelésének. Ők ezt megértették, és szintén állami segítséggel ősszel valóban újraindul a képzés. Ahogyan más könyvtárszakmai képzéseket is sorban felélesztünk, akkreditáltatunk. Sőt, újakat is kínálunk, például a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületével közösen lesznek kifejezetten a könyves szakmákban dolgozóknak hasznos tanfolyamaink. Ez is az OSZK egy új szerepvállalása és szerepfelfogása, hogy nemcsak a saját szűk szakmánkban gondolkozunk, hanem együttműködünk más területekkel és intézményekkel.

Például a nemrégiben felállt Haydneum – Magyar Régizenei Központtal. Itt mi a közös munka alapja?

Először is fontos megjegyezni, hogy a világjárvány és a gazdasági válság ellenére Magyarországon a kulturális fejlesztésekre és intézményekre sosem látott nagyságrendű támogatás jut. Ha csak saját szakmámra gondolok, 2015 és 2020 között a másfélszeresére, 29-ről 40 milliárd forintra nőtt a könyvtárakra jutó állami dotáció mértéke. Közben mindjárt véget ér az Opera felújítása, megnyílt az Eiffel Műhelyház és a Magyar Zene Háza, hamarosan nyit az új Néprajzi Múzeum is, és a semmiből kinőtt ez a világszinten is kuriózum régi zenei központ. A Haydneum intézményes keretet ad azoknak a kutatásoknak, amelyeket Vashegyi György már évtizedek óta folytat, és amelyek révén az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal sok homályban maradt zsenit, szerzőt, zeneművet emeltek a fénybe. Joseph Haydn és kortársai, köztük Johann Georg Albrechtsberger és Gregor Joseph Werner hagyatékát mi őrizzük az Esterházy-gyűjteményben, most pedig a közös munka eredményeként a kéziratos kották meghallgatható zeneként végre megint életre kelnek. Az együttműködés alapja tehát az, hogy a nálunk lévő összes ilyen jellegű anyagot digitalizáljuk, a Haydneum megkapja a felvételeket, amelyekből új kották, előadások, CD-k készülnek, és ezeket egy idő után mi is közzétesszük online formában. Így néhány év alatt valóban

Más kulturális intézményekkel szintén körvonalazódnak hasonló együtt gondolkodások, annál inkább is, mert digitalizálási kapacitásainkat nemcsak saját hasznunkra szeretnénk kihasználni, hanem minél többeknek tennénk hozzáférhetővé.

Közben nyújtogatják a csápjaikat külföldre is, novemberben például együttműködési megállapodást írt alá a Török Köztársasági Elnöki Könyvtár vezetőjével, de ami még érdekesebb, hogy a nemzeti könyvtár már a Spitzbergákon is jelen van.

Ez utóbbi egy érdekes és innovatív kezdeményezés, amely mögött egy norvég magáncég áll. A vállalkozás a 2008 óta létező Nemzetközi Vetőmagbank mintájára próbálja összegyűjteni a világ tudáskincsét. Azért éppen a Spitzbergákon, mert ott van rá lehetőség, hogy a megfelelő hőmérsékletet, száraz levegőt biztosítsák nemcsak a vetőmagoknak, hanem a mi esetünkben a különleges technikával előállított mikrofilmeknek is. A felhagyott szénbányák egyikében, az örökké fagyott föld alatt található trezorban már ott van például a vatikáni apostoli könyvtár, a brazil és a mexikói állami levéltár, az UNICEF, az Európai Űrügynökség válogatott anyaga is. Mi a corvinák, gyönyörű szecessziós, art décós plakátanyagunk és alapítói térképgyűjteményünk digitális verzióját helyeztük el benne. Biztos, ami biztos alapon: mivel egyelőre senki nem tudja, hogy a konkrét anyagi valóságtól függő digitális adatok meddig „élnek”, nem árt, ha kultúrkincseinket ilyen alternatív módon is próbáljuk megőrizni az utókornak.

(Fotók: Ficsor Márton)

*