Nyílt levél Laár András barátomnak

„Kedves Andris!

Nagyvonalú felajánlásodat köszönettel elfogadom. Ezzel a mélyen emberi, mérhetetlen tisztességről árulkodó gesztussal visszamenőleg is hitelesíted azokat a színházi esteket, amelyeket együtt hoztunk lére, és azokat a dalokat, melyeknek a zeneszerzője én vagyok, a szövegírójuk pedig Te. Ma is boldogan éneklem színpadon a Bár lennék súlylökőt éppúgy, mint a Mentők!-et és a Ha jegy nélkül utazolt. Közös szerzeményeinket. Karinthyval nekem is gyerekkoromban kezdődött a kapcsolatom, mégpedig a Tanár úr, kéremmel. Olvastam.

Neked köszönhetem, hogy humorista lettem, hiszen a Te zseniális verseidre épült az első est, amelyben konferansziéként kinőttem magam.

Egy kis igazítást azonban kérek: a gyűrűt végleg add nekem. Egyrészt öt hónapig hitegettek azzal, hogy megkapom, le is mérték hozzá az ujjamat, másrészt a gyűrű alapításakor azt fektették le az Alapító Atyák, hogy annak jár a Karinthy-gyűrű, aki a Rádiókabaré műsorában jól teljesít. Én az utóbbi négy évben szorgalmasan, tisztességesen és precízen dolgoztam a Rádiókabaréban. Ja, és folyamatosan. Veled ott – sajnálatomra – nem találkoztam.

Andriskám, soha, sehol nem meztelenkedtem nyilvánosan. Egy rágalmazó színészecske akar engem mindenáron lejáratni, vélhetően hamisított bizonyítékokkal. A tehetségtelenség bosszúja a tehetség ellen.

De Andriskám, mi tehetségesek vagyunk! Mi, mind a ketten! Te meg én! Boruljunk egymás nyakába, és szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!

Nagyon köszönöm! Sok szeretettel üdvözöllek: Miklós”

Fotó: Galla Miklós, Facebook