Az ismeretlen Palóc Magyar Köztársaság, szlovák kiállás a sztrájkoló magyar és német szociáldemokraták mellett, számos helyi konfliktus és rengeteg véráldozat – a Felvidék cseh-szlovák megszállása és az átmenet korántsem volt olyan békés, továbbá egyáltalán nem „a félfeudális Magyarország alóli felszabadulás” volt a „csehszlovák demokrácia által”, ahogy utóbbiak történelmi mítoszai tartják. Simon Attila 1918-19-es impériumváltásról szóló kötetéről beszélgettünk!
1918. november 13-án Zsolnáról még könnyedén kiszorították a magyar hadsereg bomlófélben lévő alakulatai a szerveződő csehszlovák erőket, és
és Miskolc elfoglalásáról álmodoznak majd. Ez és sok más érdekesség is olvasható Simon Attila Az átmenet bizonytalansága – az 1918/1919-s impériumváltás Pozsonytól Kassáig című, rengeteg új forrást felvonultató kötetében.
Mint Simon Attila lapunknak elmondja, a kezdeti csehszlovák gyengeség éppen abból fakadt, hogy amikor október végén kikiáltották, csak egy virtuális állam volt: se területe, se igazi hadserege nem volt, és ezen csak az olaszországi légió húszezer kipróbált katonájának hazaszállítása változtatott decemberben. Ezen alakulatoknál „nem mutatkoztak a bomlásnak azok a jelei mint a Monarchia hadseregében” – mondja a kutató, hozzátéve: a magyar részről pedig hiányzott a szervezett ellenállás. Részint, mert a Károlyi-kormánynak nem sikerült újraszervezni a hadsereget, és a stratégiája is az antant felé mutatott jóindulaton alapult – utólag már tudjuk, hogy, mint a könyv írja, „a magyar diplomácia légüres térben mozgott”.
Miközben sok felvidéki polgárban megvolt az elszántság, hogy megvédje szülőföldjét, de például a Kassai Magyar Nemzeti Tanácsot a Károlyi-féle kormányzat óva intette ettől – a „mi lett volna ha” pedig, mint tudjuk, történelmietlen kérdés. Még annak fényében is, hogy a legbátrabb városnak nevezett Balassagyarmat példája ismert; ahogy az is, hogy később a frissen toborzott magyar Vörös Hadsereg is könnyedén csapást tudott a cseh-szlovák hadakra mérni, ami azt mutatja, hogy a harcértékük még ekkor sem volt túl magas.
Mindenesetre a Bartha-Hodža féle demarkációs vonalat, amely a szlovák-magyar nyelvhatárnál húzódott volna, meghagyva Pozsonyt, Galántát, Lévát, Rimaszombatot és Kassát,
A kötet azonban nem a nagytörténelemre összpontosít, fogalmaz a kutató, hanem a közvélemény számára kevésbé ismert mindennapok történeteire – ez egyébként a Trianon 100 Kutatócsoport által vitt irány is.
(fotó: Mátrai Dávid / Mandiner)
A magyar és a szlovák közvélemény előtt is ismeretlen számos helyi jelentőségű konfliktus, ami be sem került a mainstream történetírásba – mondja Simon Attila. A legmeglepőbb történet számára, amiről korábban nem lehetett tudni: a helyiek végső kétségbeesésükben 1919 január elején
– a számos kérészállammal ellentétben itt a kikiáltásáig sem jutottak el.
S hogy milyen konfliktusokról van szó? A tragikus pozsonyi sortűz – amikor az elszakítás ellen tüntető magyar-német tömegbe lőttek a csehszlovák legionáriusok – viszonylag ismertebb története mellett hátborzongatóan sok véres eseményről olvashatunk.
Bár Simon hangsúlyozza, kutatása a Felvidék magyar részére, Dél-Szlovákiára szorítkozik, ahol a cseh-szlovák erők értelemszerűen több atrocitásban vettek részt, mint a barátságos fogadtatásra érkező felszabadító magyar vöröskatonák,
Mindenesetre csak néhány példa: a vörösök érkezésekor – akiket értelemszerűen nem a bolsevik kormány iránti szeretet, hanem az anyaországhoz való visszatérés reménye miatt üdvözöltek – a kivonuló csehszlovákok Fülekpüspökinél négy embert végeztek ki; a valószínűleg teljesen ártatlan Egyedi János 74 éves földművest a szőlőhegyről, a kapa mellől hurcolták a vasútállomás mögé, ahol egy zománcgyári munkással és egy mozdonyvezetővel egyetemben telefondrótból font hurokra felakasztottak.
Egy másik esetben a ma szlovákiai határfalu, Buzita mellett
egyes források szerint egy éppen aznap tartott esküvő résztvevőit.
A kötet emellett tárgyilagos hangnemben végigveszi a további konfliktusos helyzeteket, az elszegényedett tömegek által véghezvitt zavargásokat és pogromokat, a cseh-szlovák hatalom által internált magyar és német ezrek, levert tüntetések, ledöntött szobrok sorsát, a hivatali hatalomátvételt, a feltámadó sajtócenzúrát, a rövid életű Szlovák Tanácsköztársaság hónapját, s természetesen a sztrájkokat.
Sztrájkokat, amelyekben szlovákok éppúgy részt vettek, mint a magyarok és németek, ugyanis – mint Simon fogalmaz – a hamis cseh és szlovák narratíva szerint jött a demokratikus Csehszlovákia, és felszabadította a félfeudális magyarországi viszonyok alatt élőket.
A helyiek azonban nemzetiségtől függetlenül éppen az ellenkezőjét látták, hiszen az őszirózsás forradalom vívmányai, általános és titkos (bár soha nem gyakorolt) választójog, a nyolcórás munkaidő, a földosztás, szabad sajtó és
kőkemény cenzúrával, beszántott Erzsébet Tudományegyetemmel, a megígért segélyek és nyugdíjak ki nem fizetésével és vérrel, és nem is hasonlított a húszas évek közepére demokratizálódó Csehszlovákiára. Ezért amikor a kassaiak és rozsnyóiak például szembefordulnak a cseh-szlovák hatalommal, nemzeti és szociáldemokrata alapon – a szociáldemokrácia maradt az egyetlen szervezett magyar erő a megszállt területeken –, a felvidéki városok sztrájkjaiban éppúgy részt vesznek szlovákok is, azaz az ellentétek korántsem csak nemzeti alapokon jönnek létre az új hatalom és ellenzői között.
„Az átlagember számára az új határok vagy demarkációs vonalak azt jelentik, hogy megnehezedik az élete: nem tud átmenni a szomszéd városba a rokonaihoz, a munkahelyére vagy a földjére” – fogalmaz a kutató –
„s e téren a szlovákok egy része sem habozott kinyilvánítani, hogy Magyarországhoz húz”.
A szociáldemokraták hozzáállásában Horthy hatalomra kerülése után állt be változás: immár Csehszlovákián belül küzdöttek valamiféle magyar autonómiáért, a polgári táborral ellentétben nem sugalmazva revíziós célokat.
Különös a komáromi összecsapásokat követő vérengzések emlékezete – a város visszavételét megkísérlő felfegyverzett magyar munkásokra a cseh-szlovák katonák tragikus vereséget mértek, majd egyesével vadászták és gyilkolták le a túlélőket; sőt, akik bújtatni próbálták a menekülőket, azokat is kivégezték.
mert családja a pincébe engedett a vérengzés elől menekülő munkásokat.
Az esemény kapcsán az ötvenes években konszenzus volt a kommunista történetírásban magyar és csehszlovák oldalon annak kapcsán, hogy itt bizony a munkásmozgalom hősies kísérlete zajlott az imperialista csehszlovák hatalom ellen, ahogy az áttörő vörösök bábáskodásával megszületett Szlovák Tanácsköztársaságot is éltették – a hatvanas években fordult a kocka szlovák nemzeti oldalára, és lett előbbiből magyar orvtámadás, utóbbiból magyar bábállam.
Ugyanakkor a kutató hangsúlyozza: a szlovák köztudatban mindezekről a konfliktusokról alig esik szó, ugyanakkor a szlovákok ritkábban tekintenek vissza úgy a múltba, ahogyan a magyarok, szerinte némileg túl gyakran is, szoktak, pragmatikusabbak – igaz, történelmük lapjai sincsenek úgy teleírva, mint a mieink.
Címlapfotó: csehszlovák légiósok a pozsonyi Ferenc József hídon. forrás: Wikipedia
2026 tavaszán már tudjuk, milyen következményei lettek annak a bizonyos májusi napnak. De abban megegyezhetünk: aki aznap a Mandinert olvasta, az tényleg az első sorból nézhette végig, ahogy megváltozik a világ. Köszönjük, hogy velünk tartanak!
A Vekker legújabb adásában Máthé Zsuzsa beszélt arról, hogyan és miért vállalta a parlamenti munkát a KDNP-frakcióban. A beszélgetésben szó esett hitről, politikáról, közbeszédről, a kereszténydemokrácia jövőjéről, valamint a Fidesz–KDNP ellenzéki szerepéről is.
Az első olyan választáson vagyunk túl az új magyar demokrácia történetében, ahol nem számított a tematizáció, csak az érzület.
A Hotel Lentulai legújabb adásában Papp Réka Kinga volt Lentulai Krisztián vendége. Szó esett a közmédia működéséről, a hatalom számonkérésének hiányáról, a választások utáni politikai helyzetről, a közbeszéd torzulásáról, valamint a bevándorlással és társadalmi félelmekkel kapcsolatos kérdésekről is.
Merényletkísérlet Donald Trump ellen, elhúzódó iráni háború, titkos amerikai–orosz egyeztetések az ukrajnai front mögött. A globális feszültség nő, Európa gyengül, miközben Oroszország erősödik – ki fizeti meg ennek az árát?
Választások után: kétharmad, széthulló bizalom, és egy ország, amely még keresi az egyensúlyt a politikai történések és a társadalmi törésvonalak között.
A nemzeti össztermékük 0,25 százalékáról lenne szó.
Arra is fény derült, mit tervez a kormány az Ukrajnából érkező élelmiszerekkel és hogyan alakítaná át az agrártámogatásokat.
