Három-négy hónap múlva lesznek az új mutánst is lekűzdő új vakcinák

2021. november 30. 16:39

Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki – közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben kedden.

2021. november 30. 16:39
null

Emer Cooke az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonságért felelős bizottságának ülésén közölte, mivel a vírusok mutálódnak, az EMA tavaly február óta iránymutatást ad a vakcinagyártóknak az oltóanyagok gyors átalakítására a koronavírus új változataihoz. Kiemelte ugyanakkor, még nem tudni, hogy a gyógyszergyártóknak módosítaniuk kell-e a már engedélyezett vakcináikat a dél-afrikai hatóságok által a múlt héten bejelentett, a koronavírus omikron nevű változata elleni védelem érdekében, de az uniós ügynökség készül ennek a lehetőségére.    

A gyógyszerügynökség szoros kapcsolatban áll a nemzetközi szabályozókkal

Köztük van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), melyeknek vészhelyzeti tervei készen állnak, de – mint mondta – remélik, hogy nem lesz szükség az alkalmazásukra.    

Kijelentette: az omikron esetében az eddig szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a már engedélyezett oltóanyagok hatékonyak, és továbbra is védelmet nyújtanak a fertőzéssel járó súlyos tünetekkel szemben és csökkentik az elhalálozás kockázatát. „Még ha az új változat gyorsabban terjed is, a rendelkezésünkre álló vakcinák továbbra is védelmet nyújtanak. A védőoltás az elsődleges eszköz marad a járvány elleni küzdelemben" – fogalmazott.    

Az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban azt mondta, az EMA és az ECDC egy héten belül közös ajánlást adhat ki arról, hogy milyen gyártótól származó vakcina lehet a leghatékonyabb a védőoltás harmadik adagjának.    

Emlékeztetett, az amszterdami székhelyű uniós gyógyszerügynökség ez idáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, valamint a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának használatát javasolta használatra, amit az Európai Bizottság engedélyezett. Az ügynökség emellett vizsgálja a Szputnyik V-t, a Sanofi vállalat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, a Sinovac, valamint a Novavax gyógyszergyár vakcináját. Hozzátette, az EMA várhatóan néhány héten belül uniós használatra ajánlhatja a Novavax vakcináját is.    

Tíz uniós országban 42 fertőzött esetében mutatták ki az omikron variánst

Andrea Ammon, az ECDC igazgatója az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Szlovénia által a járványügyi védekezés témakörében szervezett online eseményen közölte: ez idáig tíz uniós országban 42 fertőzött esetében mutatták ki az omikron variánst. Elmondta, hogy a tagországok illetékes hatóságai további hat feltételezett esetet elemeznek. Megjegyezte, hogy

a megerősített esetek mindegyikénél a fertőzés enyhe lefolyású,

illetve a fiatalabb korosztály esetében tünetmentesek voltak. Elmondta, még várni kell annak megállapításához, hogy az omikron valóban könnyebben elkerüli-e az szervezet immunválaszát. A vonatkozó laboratóriumi vizsgálatok eredményei néhány héten belül várhatók – tette hozzá Ammon.

(MTI)

Fotó: Sri Loganathan Velmurugan / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. november 30. 18:37
'Tíz uniós országban 42 fertőzött esetében mutatták ki az omikron variánst' világvége... bio-szofvert meg mindenki lője be, bill gates garantálja hha nem jó majd lesz patch....
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. november 30. 17:48
De mi a faszért kell ennyire rettegni egy új mutánstól, ha minden esetben tünetmentes vagy alig észrevehető tünettel jár????
sersem
2021. november 30. 17:17
Vegyetek egy csomag papirzsebkendot! Le is van kuzdve a takonykor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!