Akkor indult a kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatunk. Együttműködésben Budapest, a Belváros, Terézváros és Angyalföld-Újlipótváros polgármestereivel: személyesen kértem őket, hogy városvezetőket, főépítészeiket szavazó, teljes jogú zsűritagként delegálják a döntéshozó szakmai zsűribe, aminek elnöke lehetek! Köszönöm, hogy elfogadták a javaslatot és részt vesznek a munkában. Bíztunk benne, hogy a Nyugati fejlesztése - ahogy 1874-ben – most is felkelti a világ legjobbjainak a figyelmét. De a hatalmas érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta: 4 kontinensről 36, köztük több világhírű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező építésziroda és mérnöki konzorcium jelentkezett. Az építészcsapatokban dolgozó építészek több, mint 50 különböző nemzet polgárai. Az irodák többsége az elmúlt 15-20 évben részt vett Európa nagy történelmi vasútállomásainak megújításában: Bécsben, Amszterdamban, Zürichben, Rotterdamban és Londonban. Objektív és átlátható szakmai rangsorolás alapján, amit a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ végzett Vitézy Dávid vezetésével – akivel a zsűri alelnökeként együtt tervezzük a teljes pályázatot –, most tizenkét építészcsapatot választottunk ki a harminchatból.
A tervpályázat második fordulójában ők készíthetik el a Nyugati pályaudvar és a környezetének megújítására vonatkozó terveket. 12 olyan csapatot, akik a korábbi munkáik során már bizonyítottak, és komoly tapasztalattal rendelkeznek nagypályaudvarok világszínvonalú megújításában. Tudjuk, mert tapasztalat: a legjobbak mindig csak a legkomolyabb versenyben állnak rajthoz! Márpedig a második fordulóba jutott 12 építészcsapat között a világ legjobbjait is köszönthetjük. Ez is azt bizonyítja, hogy a Nyugati-tervpályázat vonzó, izgalmas, hiteles.
Vonzó, mert Budapest izgalmas világváros Európa szívében, és mert a feladat egy igazi kreatív szakmai kihívás az építész- és vasúttervezőknek, mérnököknek. Száz évben jó ha egyszer adódik lehetőség újraálmodni egy európai főváros főpályaudvarát, ilyen léptékben megújítani és újratervezni egy egész történeti városrészt. És mivel a starthoz álló magyar és nemzetközi szereplők olyan profizmussal, alapossággal, előkészítettséggel, transzparenciával és komoly, elfogulatlan zsűrivel találkoznak, amelyet New Yorkban, Madridban, Tokióban és Sydneyben is kapnának, a pályázat hiteles. A pályázók látják: a kiíró komolyan gondolja, érdemes belevágni. A mezőny hitelesíti az elmúlt egy év előkészítő munkáját, amit Vitézy Dáviddal közösen irányítottunk.”