Carl Schmitt: Politikai teológia. A valaha írt egyik legzseniálisabb politikafilozófiai munka, mely nem csak a politika fogalmainak teológiai eredetét mutatja be, hanem a nihilizmus határát súrolva, félelmetes racionalitással vezeti le a szuverén döntésének abszolút mivoltát a határhelyzetekben, mikor nincsen szabály.
C. S. Lewis: The Discarded Image. Megint középkor: hogyan is képzelték el pontosan a régiek a kozmoszt? Mik azok a szférák, és tényleg laposnak gondolták a Földet? Mit gondoltak a csillagokról? Milyen volt az emberképük? A ptolemaioszi világkép ismerete kulcsfontosságú a modernitás
Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza. A premodern ember az égieket másolta, a szentség által körülvett világ és ez az imitáció mentette meg a történelem rémületétől. A modern ember azonban belevetette magát ebbe a rémületbe, a horror vacuiba, amiből csak a kereszténység tudja megmenteni, hiszen annak van kapcsolata a teremtéssel. A vallástudomány egyik klasszikusa szinte kötelező olvasmány.
Marie-Louise von Franz: Archetípusos minták a népmesékben. Kicsit németesen túlgondolt, ugyanakkor fantasztikus feltárásokat végez a népmesék „tudatalattijában” Jung tanítványa, kinek boszorkánykonyhájában egy elvarázsolt világ titkai tárulnak fel előttünk.
Radnóti Miklós: Bori notesz. Egy időben sokat olvastam a kiadást, amiben a nyomtatott mellett a költő kézirásos eredetije is ott volt. Mind a mélysége, tragikuma, mind a nyelvezete lenyűgözött.