Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Pétert

2021. szeptember 25. 16:54

A pápa kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott.

2021. szeptember 25. 16:54
null

Ferenc pápa szeptember 25-én szombaton délelőtt a dolgozószobájában magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost, Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora kíséretében.

Erdő Péter bíboros köszönetet mondott a Szentatyának budapesti látogatásáért.

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. A magyaror katolikus egyház és az Európa előtt álló feladatokról szólva Ferenc pápa kiemelte a gyökerekhez, az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez való visszatérés fontosságát.

Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel.                   

„Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez” – közölte Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.    

Erdő Péter szombat este részt vesz a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét.      

Többek között jelen lesz a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek, aki a pápát Budapestre is elkísérte, valamint Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az eseményen részt vesz Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

(Vatican News, MTI) 

Fotó: Vatican News, Facebook

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulszek
2021. szeptember 28. 12:55
Valóban ideje lenne visszatérni a szeretetre alapuló vallás gyökereihez. Megszabadulni az egyházi dogmák tudatlanság által a hitre ráaggatott sallangjaitól és megfelelni a mai emberek szükségleteinek. A Szent Atya az aki a legtöbbet teheti ennek érdekében. Meg kell szabadulni az államvallás-jellegtől, a hierarchiától, a kizsákmányolástól, a szabad vélemény elnyomásától. Aztán meg kell szabadulni a Pál által bevezetett bűn, bűntudat, szenvedés, pokol, tisztítótűz és más negatív toldalékoktól. Kívülállók számára visszataszító hogy hullát ábrázolunk és előtte leborulva imádkozunk. Gondolkozzatok! Mára már nagyon sok történelmi tényt ismerünk. Archeológia, nyelvészet, bölcselet fejlettebb mint bármikor régen. Hiszek benne hogy a tudás segít megtalálni azt ami jó, szép és értékes a Szeretet vallásában. Segít megtalálni önbecsülésünket és önbizalmunkat, mert csak akkor tudunk másokon igazán segíteni ha mi magunk erősek és kiegyensúlyozottak vagyunk! Ki kell törni a zsidó gyökerek szorításából és erőltetéséből. Jézus anyanyelve az Arámi volt, ami köztudottan nem Héber. Az unokatestvére lakodalmára Szuzába ment ahol a hagyomány szerint a vizet borrá változtatta. Csakhogy Susa nem Judea területén van, hanem a mai Irán és Irak határán, a Zagros hegység nyugati lejtőin. Sorolhatnám napokig a következetlenségeket és logikátlanságokat, amit a mai hívőnek el kell hinni. Szerencsére sokan kutatták már, minden oldalról. A tisztánlátás ösvényének megtisztítása folyamatban van, de senkinek nem sikerült még járhatóvá tennie. Azt kérem tehát a vallás vezetőitől hogy tiltás és feddés helyett nyissák meg az utat és ösztönözzenek minden erőfeszítést ami a Szeretet Istenéhez visszavezethet minket. Köszönöm.
geyza1947
2021. szeptember 27. 11:06
A szentatya remélhetőleg elmagyarázta ennek a gazembernek, hogy az egyház ne avakozzon be a politikába !!!!!!!!!!!!!!!!
Bell & Sebastian
2021. szeptember 25. 22:33
Láttam a vatikáni tévében olyan képeket, ahol muzulmánok is voltak a meghívott vallási vezetők közt, sőt, a reptéren Karácsonnyal is kezet fogott a pápa, aki ott is volt a zárómisén.
amaurote
2021. szeptember 25. 21:41
orbán viktor főpapja németh sándor. ő nem megy ilyen lúzerekhez mint a pápa :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!