Dobrev Klára is menekül a kérdések elől

2021. szeptember 25. 16:40

A Mediaworks Hírcentrum Kispesten találta meg Dobrevet, aki elmenekült a kérdések elől.

2021. szeptember 25. 16:40
null

Hatalmas győzelmi mámorban úszik a Demokratikus Koalíció, melynek elnöke, Gyurcsány Ferenc egy Facebook-bejegyzésben, azt írta, hogy felesége „nagyot megy”, és esélyes az első forduló megnyerésére is.  A szegedi DK-elnök szerint nem is lesz második forduló, mert Gyurcsányné már az elsőben nyer. Ezzel szemben sok baloldali elemző úgy véli, hogy a most tapasztalható magas részvétel az előválasztáson épp ellenkezőleg, a DK ellenfeleinek kedvez, hiszen a szervezett aktivistabázissal rendelkező párt alacsony részvétel mellett minden bizonnyal könnyen képes megszavaztatni az általa támogatott jelölteket.

Ezért is lehet az, hogy némileg a győzelmi jelentéseknek ellentmondó módon Dobrev Klára láthatóan menekül a Mediaworks Hírcentrum kérdései elől. A riporter arra lett volna kíváncsi, hogy vannak-e részeredmények, illetve, hogy mennyire érzi, hogy „nagyot ment volna”, de nem kapott választ. Mindezek mellett a DK képviselőjelöltjei, mint például Kálmán Olga szintén bírálják riválisaiakat, valamint Karácsony Gergelyt. Arató Gergely szerint azonban nincsenek részeredmények, Dobrev Klára azonban semmilyen kérdésre nem válaszolt, mely férje és párttársai kijelentéseire vonatkoztak. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Fotó: Dobrev Klára, Facebook

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2021. szeptember 25. 20:21
Nem csak a vagyont kell örökölni a Dobrev nénak hanem a a gyilkos múltat is amiért felelni kellene .
Válasz erre
5
1
naftalinernő
2021. szeptember 25. 19:33
Elképzeltem, ahogy fletó egy üveg konyakot szorongatva, alkoholtól párás szemmel drukkol ennek az elfuserált bolgár transzvesztitának, mintha lóversenyt nézne: "Menjél még, klári, menjél!".
Válasz erre
5
0
APA152
2021. szeptember 25. 19:26
Annyira megy az "előválasztás ", hogy már itt nálunk,Békés megyében egy kis városban is aláírták legalább 8-10-en. Az aktivistákkal együtt !!
Válasz erre
5
0
szürkeSzarvas
2021. szeptember 25. 19:21
Éleződik az osztályharc-ahogy Rákosi is megállapitotta. Az ilyen olyan párttöredékek zsidókommunistái készülnek a magyariak hulláit IFAra dobálni. Mint már élesben 2szer a történelemben +gumilövedékkel 2006 ban a Klein család által.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!