Absolon, nők, határvidék – Így olvasunk mi

A Mandiner hetilap most következő, századik lapszáma alkalmából különleges tartalmakkal készülünk az olvasók számára. A napokban szerzőink ajánlják tíz kedvenc könyvüket olvasóinknak – szívből ajánljuk, böngésszék, kommentálják, csevegjünk róluk, s várjuk olvasóink könyves listáit is!

Az összes könyvajánló ezen a linken keresztül érhető el.

***

William Faulkner: Fiam, Absolon!

Számomra a könyvek könyve. Nem csupán irodalom, hanem minden egyben: festészet, zene, vér és élet. A amerikai dél mélyén pulzáló mindenséget bontja ki. A gomolygó történet, a lassan örvénylő gondolat azt szüli meg, amiért érdemes szenvedni. Úgy ad reményt, hogy nem vesz el semmit a teljességből.

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Kapu a modern irodalomra, ahol mindenkiben és mindenben ellentmondások feszülnek. A végén pedig ajándékba kapjuk a megváltást. Egyetemen, előadások alatt/helyett, a folyósón olvastam végig. Lehetetlen megszabadulni Dosztojevszkij „elátkozott” kérdéseitől, aztán egy idő után belátjuk, hogy nem is ez a cél.

Cormac McCarthy: Határvidék-trilógia

A mexikói-amerikai határvidék beláthatatlan mélységű krónikája: a bűn, a cselekvés, a szó más jelentést nyer ebben a kegyetlen, de mégis tiszta világban.

Roman Szencsin: A Jeltisev család

A legmodernebb orosz apokalipszis. Tolsztoji és dosztojevszkiji magasságok (ez nem csak szófordulat!) egy aránylag rövid regényben. Az orosz vidék kilátástalan valósága, egy olyan egyszerű, sallangmentes elbeszélőtechikával megjelenítve, hogy észre sem veszed, és azonosulsz, belekerülsz egy provinciális, orosz lekiségénél fogva mégis egyetemes közegbe és a végén úgy érzed, megszakad a szíved. Aztán elbőgöd magad.

Szorokin: Jég-trilógia

Brutális, modern és ízig-vérig orosz. A legnagyobb kérdéseket feszegeti, ahogy azt az oroszoktól megszokhattuk, de olyan képszerű, gyors, kőkemény és szürreális a történet, hogy nincs időd a nagy kérdéseket végigondolni. Egy pillanatig sem jut eszedbe, hogy leteheted a trilógia darabjait, különösen az első kötetet. Visz a történet egészen a végső megoldásig.

Charles Bukowski: Nők

Pár lap után szíved szerint ledöntenél pár sört, aztán lesétálnál az utcára csajozni, vagy éppen pasizni. Olyan természetességgel, elemi humorral kapod az arcodba egy szerethető, zseniális, alkoholista író hétköznapjait, hogy gyorsan végigolvasod az életművét. És nem fogsz csalódni. Ja, és a szépirodalom egyik csúcsáról beszélünk, hiába a sok trágárság: egy nagy bűvészmutatvány az egész.

Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából

Hajnóczyt a legnagyobb magyar írónak tartom, nem túl terjedelmes életműve ellenére. A könyvet kivételes, szinte előzmény nélküli hang jellemzi, delíriumos jelenlét és vágyakozás a normalitásra. Megható, személyes, átütő az első sorától az utolsóig.

Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja

A kortárs olasz író egyik legerősebb regénye. Ammaniti olyan drámákat teremt a jelenkori olasz valóságot véve alapul, hogy csak kapkodjuk a fejünket: mitől ilyen jó ez? Miért nem hallottam eddig róla? Teljesen mindegy, miért és hogyan: kötelező olvasmány.

Juan Rulfo: Pedro Páramo

A dél-amerikai ősforrás, aki átszabta a kontinens irodalmának az arculatát. Különlegessége és teremtő ereje miatt ajánlom, aki egyszer elolvasta, nem tud szabadulni tőle. A történetben izzó szenvedély és az írói visszafogottság ellentéte szinte szétfeszíti a könyvet, jelentőségében a jóval ismertebb Marquez mellett a helye.

Kafka: A per

Amikor olvastam, folyton az járt a fejemben, hogy lehet ennyire sokrétű, ennyi kérdést egyszerre felvető könyvet írni úgy, hogy ezeknek a kérdéseknek a történethez szinte semmi köze sincs? Talán úgy, hogy áldott tehetségű íróval van dolgunk, aki bennünk él tovább.