Sokkolta az országot, amikor Erzsébet királynét megölte egy anarchista

A visszaemlékezések szerint este hat óra tájban terjedt el a fővárosban 1898. szeptember 10-én, hogy meghalt a királyné. Az emberek az utcára tódultak, s egymástól próbáltak hírekhez jutni. Hamarosan az újságok egyoldalas különkiadásában leírva is láthatták a drámai tényt: Erzsébet meghalt. Este hét órakor a színházi előadások még elkezdődtek, ám félbeszakították őket, s a szombat esti mulatságokat is lefújták. Budapestre néma, fájdalmas csend telepedett…

Erzsébet királyné két évvel korábban, 1896-ban, a millenniumi ünnepségeken mutatkozott utoljára nyilvánosan Budapesten. Csak percekre lehetett látni a betegeskedő királynét, aki fotózni nem engedte magát, s a portréfestőket is elutasította, mivel

1898. szeptember 10-én, a 61 éves királyné kora délután, 13 óra 30 perckor hagyta el a genfi szállodát, hogy némi séta után a Genfi-tó partján felszálljon egy gőzhajóra. Csak Sztáray Irma, a magyar társalkodónője volt vele, a komornyik néhány lépéssel hátrébb követte őket. Senki nem ismerte fel a feketébe öltözött Erzsébetet Genfben, csak egy gonosztevő, az olasz anarchista, Luigi Lucheni, aki eredetileg a városban tartózkodó orleáns-i herceget akarta megölni, de mivel ő elutazott, másik célpontot keresett magának. Az újságokban olvasta, hogy a királyné Genfbe látogatott, s csak az alkalomra várt.

Fotó: Arcanum/Vasárnapi Újság

A gyanútlanul sétáló királynéhoz lépett és egy reszelővel szíven döfte, majd elrohant. Az első pillanatban Sztáray grófnő sem gondolt merényletre, azt hitte, valami részeg ember támadt a királynéra, aki a járdáról a homokos útra esett, de rögtön felkelt, s akkor még nem is érzett fájdalmat. Ekkor a grófnő megkérdezte: rosszul van? Erre a királyné csak ennyit válaszolt, nem tudom, és tovább sétáltak a kikötő felé. Később derült csak ki, a reszelő eltörte az egyik bordáját és átfúrta a szívét, ám a szoros fűző miatt, csak percekkel később lett rosszul. A hajón lefektették, még azt kérdezte, hogy mi történt, majd franciául még annyit tett hozzá, hogy „merci”, majd elveszítette az eszméletét. Közben egy munkás, nevezetesen Chammartin Lajos vette üldözőbe a merénylőt, azt hitte, az általa ismeretlen hölgytől lopni próbált a férfi. Két kocsis segítségével kapták el Luchenit. A gyilkos reszelőt akkor már elhajította, csak később találták meg egy közeli háznál.

Mikor a rendőrségnek átadták, a szemtanúk szerint Lucheni a következőt mondta a rendőröknek

Mikor később tudtára adták, hogy a királyné meghalt, csupán ennyit jegyzett meg szenvtelen arccal: „Ezt akartam.” A királyné a gőzösön vesztette életét, s az utókor megőrizte azt a vánkost, amelyen feje megpihent utolsó pillanataiban. A hajótisztek által aláírt, bélyeges okirat igazolja a valódiságát, a felirat pedig ma is látható rajta: „A 41 centiméteres, négyszögletes, kicsi, vörös vánkos, magyar hímzéssel, Monnet Gabriel számadó tiszt tulajdona. Ez hitelesen az a vánkos, amelyen Ő Felsége feje pihent haláltusája alatt és melyen az ő utolsó szavát mondá: köszönöm! – és meghalt. A czihájában való kis folt az a hab, amely kiserkent a fölséges áldozat ajkai közül.”

Erzsébet királyné. Fotó: Wikipedia.org

Szombat estére Budapest is értesült a királyné haláláról. A Budavári Királyi Palotában a gyászhír hallatán azonnal leltárba vették a királyné személyes tárgyait, s Erzsébet királyné főkomornyikja később jegyzéket készített róla, hiszen azok a királyné hagyatékához tartoztak. Gödöllőn a kastélynál hatalmas fekete zászló hirdette a gyászt.

addig fekete zászló lengett a középületeken és magánházakon is. Minden ünnepélyt elhalasztottak. A temetés napján a magyar iskolákban is szünetet tartottak, s a tanulókat kötelezték, hogy fekete szalagot viseljenek a bal karjukon. A temetés idején minden üzlet bezárt, este a gázlámpák égtek az utcákon, de fekete fátyollal borították őket. A belügyminiszter még azt is elrendelte, hogy valamennyi hatóság a gyász jeléül hat hónapig fekete pecsétet használjon.

A gyilkos Lucheniről aztán mindent kiderítettek a lapok. Így azt is, hogy négy évvel korábban, 1894-ben Bécsből Budapestre jött, s itt időzött. Volt olyan lap, amely azt is tudni vélte, hogy kőművesként a Budavári Palotánál is dolgozott. Annál a palotánál, amely gyászba borult miatta négy évvel később…