Szijjártó: Csak az oltás véd meg minket a járványtól

2021. augusztus 23. 12:47

A külügyminiszter Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját fogadta Budapesten.

2021. augusztus 23. 12:47
null

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk” – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint. Kiemelte, hogy 

és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen. Hogy a háromfrontos támadást ki tudjuk-e védeni, hogy ne kelljen zárnunk és újabb súlyos korlátozó intézkedéseket bevezetnünk, az bizony a jelenleg oltatlan embereken múlik” – mutatott rá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akik az immunizáció vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.

A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy számos nemzetközi szervezet kudarcot vallott a világjárvány kezelése során, mégpedig azért, mert azt egy geopolitikai-ideológiai háború megindítására használták fel, eközben viszont a WHO, amely mindvégig emberéleteket akart menteni, és ellen tudott állni a külső nyomásgyakorlásnak,

jelesre, sőt kiválóra vizsgázott”.

Leszögezte, hogy a delta vírusvariáns megjelenésével és dominánssá válásával az Egészségügyi Világszervezet szerepe is megnő, hiszen ott dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ők hagyták jóvá a kínai Sinopharm vakcinájának globális használatát, és velük vitatkoznak magyar baloldali ellenzéki politikusok, akik még mindig egyes oltóanyagokkal szemben hergelnek itthon politikai okokból.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a WHO munkáját, a világszintű szolidaritás keretében több mint másfél millió vakcinadózist adott eddig át más országoknak, és ilyen segítségre a kormány a jövőben is készen áll majd, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar oltási program sikerességét.

Szijjártó arról számolt be, hogy a világjárvány kitörése óta a WHO főigazgatója a szervezet mindössze három tagállamát látogatta meg kétoldalú alapon, most harmadikként Magyarországot. „Ennyit a magyar járványkezelés elszigeteltségéről, ennyit a rólunk alkotott nemzetközi egészségügyi véleményekről” – mondta, hozzátéve, hogy Tedrosz tartja a nyitóelőadást a magyar nagykövetek éves konferenciáján.

A nemzetközi helyzet

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalin kutatóbiológusnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez, és közölte, hogy

a világon több mint 4,8 milliárd vakcinadózist adtak be eddig, de ezeknek a 75 százalékát mindössze tíz országban.

Kiemelte: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, majd az év végére ez az arány elérje a 40 százalékot, a jövő év közepére pedig a 70 százalékot. Ezidáig a világ országainak csupán mintegy felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.

A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2021. augusztus 23. 18:20
Regisztráltam a harmadik oltásra.
Einar
2021. augusztus 23. 14:07
Oltottakat oltatlanok ellen hangolni érdemes a választások előtt, meg úgyegyáltalán? Sok oltatlan szavazója van még a Fidesznek, biztos jó ötlet a WHO kottájából játszani? Aki vállalja a hátrányos helyzetet és mégsem bízik az oltásban, meddig teheti ezt szabadon? Lassan ettől kellene tartani?
Camael
2021. augusztus 23. 13:29
nem semmi üzlet, jövő év középére be akarják oltani a világ lakosságának 70%-át, persze mindent megtesznek hogy ebből kizárják a keleti vakcinákat
Andilla
2021. augusztus 23. 13:27
Hát, Petya, ez óriási csalódás, a globalista elit egyik bábját fogadni Magyarországon :(((( Tejbegrízusz egy korrupt bűnöző, aki a saját országában egy szélsőbalos terrorszervezet egyik fontos embere volt, egészségügyi miniszterként kolerajárványokat tussolt el, emberek halálát okozva, a WHO vezetőjeként pedig jó pénzért lefeküdt Klaus Schwabnak és bandájának. Azért remélem, sikerül valami kecske és káposzta jellegű egyezményt kicsikarni a találkozóból, hogy kis hazánk lehetőleg minél kevésbé kerüljön bele a világméretű népirtás levesébe. Adományozzuk csak másoknak azokat az injekciókat! Ez legalább valamennyire jó hír. Én is megkaptam már párszor, hogy "hergelek", "rohadt gyilkos" vagyok, hogy "dögölnék meg kovidban az egész családommal" - minden honfitársunk egészségéért kedvesen, szeretetteljesen, toleránsan aggódó, jószándékú emberektől, amikor pl. hivatalos számokat, adatokat, tanulmányokat, dokumentumokat vagy konkrét beszámolókat osztok meg az oltásokról és mellékhatásaikról. https://gerakandrea.com/blog-magyar/blog/oltakozni-vagy-nem-oltakozni-az-itt-a-kerdes-3-halalesetek-es-mellekhatasok-covid-19-oltasok-utan Jó lenne egyébként, ha az illetékes szervektől arról is kapnánk naprakész tájékoztatást, hogy hogyan is alakul a beoltottak kedves egészsége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!