Havas Henrik az éremtáblázattal kapcsolatban is megszólalt. Kontextusként érdemes megemlíteni, hogy – mint arról előzetes cikkünkben írtunk – Magyarország akár már két aranyéremmel népességarányosan a világ egyik legsikeresebb sportnemzete lehet. Mivel a tokiói olimpiai játékokon a magyar küldöttség hat aranyérmet szerzett, így az egy főre jutó aranyérmek száma egymillió lakosra vetítve 18,069-ről 18,74-re emelkedett, míg Finnország esetében ugyanez a szám 18,23 maradt, hiszen a skandináv állam nem szerzett aranyérmet Tokióban.
Havas ezt a tényt lényegében figyelmen kívül hagyva arról beszélt, hogy szerinte inkább számítástechnikában kellene megelőzni Finnországot.
Ezek nem építenek kurva nagy stadionokat, ezek a finnek. Ezek óriási pénzeket öltek bele az oktatásba”
– fogalmazott. Hasonló véleményt fogalmazott meg a DK aktivistája, Homonnay Gergely is, szerinte túl magas az összeg, amit az állam az „adófizetők pénzéből” kifizet a sportolóknak. „Az élsport feneketlen kútjába a mindenkori hatalom számolatlanul önti a pénzt” – írta Homonnay.