A négy repülőgépen összesen mintegy négyszáz, korábban Afganisztánban dolgozó belga állampolgárságú civil, családtagjaik, valamint segítőik érkeznek Belgiumba – közölték.
A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.
A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat, és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket. A kabuli légi kikötőn belül a nyugati koalíciós katonák – elsősorban amerikaiak – próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.