A közösségi média egy szekta, digitális szerzetesekké válunk – Calum T. M. Nicholson a Mandinernek

--

Calum T. M. Nicholson a Cambridge-i Trinity College-ban tanult szociálantropológiát, az oxfordi St. Antony's College-ban folytatott migrációs tanulmányokat, majd humánföldrajzból doktorált. Az éghajlatváltozás társadalmi következményeit kutatja, korábban fejlesztési tanácsadóként és parlamenti kutatóként is dolgozott. A Cambridge-i Egyetemen a nemzetközi fejlesztésről, a migrációról, az éghajlatváltozás politikai vonatkozásairól, valamint a közösségi média hatásairól tart kurzusokat. Ősztől Budapesten az MCC vendégoktatója lesz.

***

Németországot és Belgiumot nemrég elöntötte az árvíz, Görögországban nem tudják megfékezni az erdőtüzeket. Az a politika, amely ma nem veszi számításba a klímaváltozást, vak politika?

Minden kormánynak szükségszerűen rendelkeznie kell klímapolitikával, de ennél is fontosabb kérdés, hogy ez a politika milyen természetű és irányú. Ma az már édeskevés, ha egy politika elismeri, hogy van éghajlatváltozás, ma egy felelős politikának konkrét válaszokat kell találnia erre a problémára.

Melyek jelenleg a klímaváltozás legfenyegetőbb hatásai az emberiségre?

Az éghajlatváltozás hatásait nem szabad összetéveszteni egyes időjárási kilengésekkel vagy természeti csapásokkal, mert azok inkább jelek, egy háttérzaj. Minden évben vannak kiugró hideg vagy forró hőmérsékletű időszakok,

A jelenséget tehát nem lehet leírni a mostanában tapasztalható időjárási incidensekkel.

A nemzetközi politikában az éghajlatváltozás kérdése már a forró témák közé tartozik, sokat beszélnek róla. A megfékezésére hozandó intézkedésekkel azonban a kormányzatok késlekednek. Megállítható még, vagy már túl vagyunk ezen a ponton?

Kicsit szkeptikus vagyok a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban, ugyanis a klímaváltozásra vonatkozó egyezményekben található fogadkozások nyelvezete bántóan általános – olyan megfogalmazások, amelyekkel mindenki egyet tud érteni, de amelyekből semmilyen konkrét intézkedéscsomag nem olvasható ki.

Ez egy új típusú gazdaságot tud teremteni, de a klímaváltozás problémáját nem kezeli.

Calum T. M. Nicholson

A tömeges népvándorlások egyik kiváltó oka a háború, a másik az ivóvíz- és élelmiszerhiány. A közeljövőben ez utóbbi faktor összefüggésében milyen közvetlen migrációs nyomás fog Európára nehezedni?

Amikor a migráció kérdéséről beszélünk, minden esetben meg kell vizsgálni annak politikai és gazdasági kontextusát. A felszínen sokszor az ivóvízhiány tűnik egy migrációs hullám kiváltó okának, de valójában mélyen helyi politikai okai vannak: korrupció, gazdasági kilátástalanság és egyebek. Így a migrációs jelenségek vizsgálatakor mindig több tényezőt, politikai és gazdasági tényezőket is meg kell vizsgálni, hogy a pontos kiváltó okokat beazonosítsuk. A migráció éghajlatváltozással kapcsolatos összefüggéseit sokszor úgy közelítik meg, hogy depolitizálják a kérdést, így a helyzetért felelős politikusok megússzák a számonkérést, a kutatók pedig nehéz helyzetbe kerülnek, mert így nehéz pontos diagnózist adni a megváltoztatható, emberi, illetve a rajtunk kívül álló, természeti dolgokról.

Hadd kérdezzem még egyszer: mennyire akut az ivóvízhelyzet Afrikában és a Közel-Keleten? Mennyire nagy a migráció felerősödésének veszélye emiatt?

A helyzet akut, de ahogy említettem, ennek a kérdésnek is van szélesebb kontextusa. A legtöbb érintett országban az elmúlt fél évszázadban demográfiai robbanás történt, a gyarmatosítóiktól elnyerték az állami függetlenségüket, aztán részei lettek egy globális gazdaságnak – politikai, történeti vonatkozásai is vannak ennek a problémának. Egy kis kitérő: egy hónapja itt vagyok Magyarországon, és azt látom, hogy a magyaroknak nagyon erős történelmi tudatuk van,

Sok tehetséges ember él itt, ez az ország egyik erőforrása. A klímakérdés tehát Magyarországon is egy adott kulturális közegben vizsgálandó; és ez így van minden országgal. A kérdésre válaszolva, a klímamigráció kérdéséhez tipikusan kétféleképpen szoktak hozzáállni: az egyik a nemzetbiztonsági szempont (nem akarjuk, hogy idegen jöjjenek az országunkba), a másik az emberi jogi szempont (aggódunk a menekültek életéért). A baj az, hogy egyik sem ragadja meg pontosan az éghajlatváltozás okozatosságát ebben a jelenségben.

Ezért én azt mondanám, hogy a jövőben gazdasági bevándorlók lesznek, és ez a globális gazdaság állapotának a függvénye lesz, kevésbé az éghajlat megváltozásáé. Ráadásul az éghajlat felmelegedése miatt a tömegek jellemzően nem kontinenseket váltanak, hanem egy másik településre, egy másik szomszédos országba költöznek inkább. A jelenség szerintem nem ad okot akkora aggodalomra, mint azt sejtenénk.

Calum T. M. Nicholson szociálantropológus Esztergomban az MCC Feszt egyik panelbeszélgetésén

A hiány és az abból fakadó migráció megelőzésére vannak nemzetközi fejlesztési és segélyezési megaprojektek. Mégis, úgy tűnik, mintha ezeket a nemzetközi pénzeket egy lyukas zsákba öntenék. Mintha a világ összes pénze nem lenne elég ezt a problémát megoldani.

Ez valóban így van. A nemzetközi fejlesztések ráadásul sokszor azt a hatást keltik, mintha a finanszírozók tudnák az adott állam problémáira a megoldást.

azt ígérik, hogy helyreállítják mások kibillent világát; úgy viselkednek, mintha a világ tökéletesíthető lenne, és ezt ők meg is tudnák csinálni. A valóság azonban az, hogy a fejlesztési szektornak megvannak a maga korlátai, ez egy komplex terület, amelynek szintén megvannak a politikai, gazdasági és oktatási összefüggései. Az is nagy kérdés, hogy mi a fejlesztés célja? Az, hogy minden állam végül úgy nézzen ki, mint Amerika? Amerika nem tökéletes, súlyos drogproblémákkal küzd például – minden állam ilyen problémát akar? A fejlesztésnek több konzervatív aspektusa kellene legyen, ugyanis a konzervatív világlátás lényege az, hogy tisztában van vele, hogy egy általános ideológiát nem lehet ráhúzni különféle kulturális hátterű társadalmakra.

Egység a sokféleségben – szól az EU jelmondata. A migrációs tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a kulturális diverzitás, a kultúrák ötvözése megbontja az unió egységét.

Igen, a migrációnak két alapvető értelmezése van. A gazdasági egy semleges értékelés, amely szerint a gazdaságnak munkaerő-utánpótlásra van szüksége; a másik a migránsokkal való együttélési tapasztalatokat jeleníti meg, és ez lehet pozitív vagy negatív. Az elmúlt 5-10 év migrációs tapasztalatát ismerve, rengeteg fenntartás fogalmazódik meg a bevándorlással kapcsolatban, bár ezek egy része politikai természetű. A kulturális együttélés feszültségeit azonban mindenki tapasztalja, ez a valóság, ezért ezt komolyan kell venni. A kulturális sokféleségről sürgős társadalmi párbeszédre van szükség, mert probléma. Magyarországnak a migrációs politikája miatt nagyon rossz külföldi sajtója van. Egy hónapot itt töltve, én már jobban értem a magyarok kollektív lélektanát az üggyel kapcsolatban –

Vagyis egy huzamosabb időt itt töltve megváltozott a véleménye erről?

A britek gondolkodásmódjára a történelemre való utalgatás nem jellemző, a brit történelem kevésbé traumatikus. A magyar psziché egészen más, ezt megismerve egészen más a benyomásom is a magyar álláspontról.

Különböző gondolkodásmódok vannak, és már különböző véleményburkok is. Egyre nehezebb az átjárás közöttük, és ezt a zavart keltő folyamatot nagyon felerősíti a közösségi média mint kommunikációs eszköz és mint hírforrás.

A közösségi médiát működtető cégek azt mondják, hogy segítenek az embereknek egymással kommunikálni. És ez részben igaz is, hiszen ahogy a repülőgépek megjelenésével gyorsabban lehetett egyik földrészről a másikra utazni, úgy lehet a közösségi oldalakon gyorsan és azonnal beszélni, levelezni szeretteinkkel. Mindennek van azonban árnyoldala: a repülőgép hasznos technológia, ugyanakkor az általa biztosított globális átjárhatóság közrejátszott a mostani járvány gyors terjedésében.

Az elmúlt másfél évben sokat beszéltünk az epidemiológiáról – érdekes módon a görög eredeti kifejezés (epi démosz) azt jelenti, hogy „mindaz, ami történik a nép körében”. Vagyis ez legalább annyira utal az ideológiai fertőzésre, mint a biológiaira. A közösségi oldalakkal az a bajom, hogy ideológiai fertőzések melegágyai. A közösségi média alapötlete nagyon jó volt, de a gyakorlata meglehetősen szélsőséges lett. Ahogy a vírus ellen, úgy a közösségi média betegségei ellen is immunitást kell kialakítanunk.

A közösségi oldalak rengeteg frusztrációt  termelnek: tömegek érzik úgy – a náluk mindig sikeresebbnek tűnő – mások oldalait nézegetve, hogy az élet vesztesei, míg mások „hiúságuk vásáraként” használják ezt az eszközt, az egójukat hízlalják ott.

Az internetes oldalak úgy vannak kialakítva, hogy az érzelmekre hassanak, mégis absztraktak és nem interaktívak. Az élet azonban nagyon más: amikor beszélgetünk valakivel, látjuk a mimikáját, a metakommunikációját, a reagálásait, és így látjuk a teljes embert, és van iránta empátiánk. A virtuális kommunikációban ezek az elemek hiányoznak,

A gyerekek számára egy érzelmi védekező mechanizmust kell kiépítenünk ezzel az érzelmi áradattal szemben.

A közösségi oldalak hírforrások is, ez a virtuális tér pedig sokszor a torzított valóság, a hamis információk tere. Régen a fiatalok könyvekből szereztek valós információkat, ezekből állt össze a fejükben a tudás; ma kétes forrású netes tartalmakból, emiatt a fejekben rendszerezetlen, fals tudás alakulhat ki. Mi van az ember valós információkhoz való jogával?

Ötszáz évvel ezelőtt történt a könyvnyomtatás, aztán néhány évtizeddel később bekövetkezett a reformáció, ami egész Európa arculatát megváltoztatta. A könyvnyomtatás jelentősége az volt, hogy előtte tömegméretekben csak a katolikus egyház világképe volt ismert az emberek előtt, utána azonban a reformerek alternatív nézetei is megismerhetőek lettek, ahogy a vallási pamfletjeik kézről kézre jártak. Ma nem az információhiány a baj, hanem éppen fordítva, az információk dömpingje – ráadásul szűrnünk kell, hogy mi igaz, és mi hamis. A közösségi média azt mutatja nekem, amivel már korábban egyetértettem, hiszen az algoritmus azokat a híreket dobja ki nekem. Amíg az újságos pavilonhoz lépek, ott még van mindenféle nézetű újság, egymás mellett látom a polcon a balos és a jobbos világképű lapokat. A mai korban az is problémás, hogy azt látjuk a valóságból, amit a szabad sajtó jónak lát, hogy megmutasson nekünk.

Az „igazság utáni” (post-truth) korban élünk, a híradásokban, a közbeszédben keveredik a valódi hír, a hamis hír, a vélemény és a meggyőződés; a vitázók különböző kulturális nyelvet beszélnek, a véleményburkokban elbeszélnek egymás mellett, nincsenek azonos fogalmaik ugyanarról a valóságról. Mi a politikai kommunikáció jövője?

Soha nem volt olyan kor, amikor a vélemények, tudások színtiszta tényekre alapozódtak, vagyis soha nem volt „truth” korszak – így aztán „post-truth” sem lehet. Mindig is úgy volt, hogy egy poharat két különböző módon látott két különböző személy, az „igazság” mindig is szubjektív volt, két ember mindig is kétfélét értett alatta. Persze, a közösségi média ezt felerősítette, ahogy az emberi kommunikációt mindig is megváltoztatta minden technológiai ugrás: a nyomtatott sajtó, a rádió, a tévé vagy az internet. Ezekben az esetekben

Ami a mi korunkban történik, az az, hogy a szakértők tekintélye meggyengült: vannak virológusok, akik beszélnek a vírusról, de hogy ki zárkózik be, és ki nem, az már értékrend, filozófia, világlátás kérdése. A fake news kétféle lehet: hamis információt tartalmaz, vagy a szerkesztőség eleve úgy szűri az információt, hogy a neki érdekében nem álló valóságot egyszerűen elhallgatja. A tények ellenőrzése már magától értetődik a mai világban a sok dezinformáció miatt, ugyanakkor a szerkesztőségi információszűrési gyakorlat ellen nehezebb védekezni.

 Ön erről a témáról tudomásom szerint jelenleg egy könyvet ír. Miről ír konkrétan, és mi lesz várhatón a címe?

A készülő könyv munkacíme Widening Gyre (Táguló körök), ez egy idézet Yeats a The Second Coming című verséből, és arról szól, hogy a polarizált társadalmak korát éljük, és ebben a korban a közösségi médiának milyen hatásai vannak, hogyan változtatja meg a társadalmakat. Én azt állítom, hogy a klasszikus liberalizmus évtizedei – amikor a mérce az volt, hogy mindenkinek joga van bármiben hinni, a véleményét elmondani, és a másik ezt a jogot nem vitatta el – ezekben a napokban érnek véget, a modernitás végét éljük. Úgy vélem, hogy

én leginkább az írásbeliség kialakulásának jelentőségéhez hasonlítanám.

Jó vagy rossz jelenség tehát?

Azt gondolom, hogy az írásbeliség megjelenése után ez a legnagyobb kulturális-kommunikációs ugrás, ezért nagyon tudatosnak kell lennünk, merre haladunk tovább a következő évtizedekben. A megoldás nem a politika, a jog vagy a technológia asztalán hever, inkább az oktatási rendszeren múlik: meg kell tanítani az embereket, hogy képesek legyenek önmaguk maradni, megőrizni a józanságukat. A közösségi médiával

Az emberek felelőtlenül és áldozatvállalás nélkül írnak le véleményeket, ezeknek semmi súlyuk nincs. Az élet a kapcsolatokról szól, az emberek közötti kölcsönös kommunikációról, nem a narratívákról, a történetekről. A közösségi médiacégek azt állítják, hogy összekapcsolják a világot, de nem ezt teszik, csak segítenek kommunikálni. A kommunikáció nem jelent kapcsolatot; azt jelenti, hogy kifejezem magam, de nem figyelek a másikra. A kapcsolat azonban elsősorban a másikra való figyelésről szól, az empátiáról, nem a kényszeres önkifejezésről, az érzéketlenségről.

és olyan emberekkel vesszük magunkat körül, akik egyet értenek velünk – kicsit olyan, mint egy szerzetesrend, vagy inkább egy szekta; digitális szerzetesek lettünk.

Nem ez lesz inkább az új könyvének a címe?

(nevet) De, lehet, nem is rossz.

A közösségi médiában az emberek nem látják egymást, nem ismerik meg egymás fájdalmait, és nem is hallgatják meg egymást. A legjobb, amit tehetünk, hogy minél többször lerakjuk a telefont, és minél több időt töltünk fizikailag egymással.

--

fotó: Ficsor Márton